Egy svéd, német, francia, észt és svájci tudósok által végzett kutatás azt kívánta pontosan meghatározni, hogyan változtak Európa természetes erdei az elmúlt 11 ezer évben.

Több mint ezer helyszínről vett pollenminták elemzéséből következtettek arra a Plymouth Egyetem kutatói, hogy egykor Közép- és Észak-Európa több mint kétharmadát fák borították, és az elmúlt 6 ezer évben Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt. Ugyanakkor a trend elkezdett visszafordulni az új típusú tüzelőanyagok és építkezési technikák felfedezésének, illetve az ökológiai, erdőgazdálkodási kezdeményezéseknek és projekteknek köszönhetően.

„Nyolcezer évvel ezelőtt egy mókus fáról fára ugrálva eljuthatott volna Lisszabonból Moszkvába anélkül, hogy érintette volna a földet. Bár az erdők eltűnését negatívnak tarthatják, de ennek a veszteségnek köszönhetünk néhány értékes életteret is, mivel az erdők teret engedtek például a legelőknek és sztyeppeknek” – fejtették ki a kutatók. Továbbá kihangsúlyozták: ezek az adatok nagy valószínűséggel felhasználhatók annak megértésében, hogyan befolyásolhatják a természetes környezet változásait a jövő erdőgazdálkodási kezdeményezései.

(forrás: Plymouth University, BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés