Hatezer év kellett hozzá, de megcsináltuk.

Több mint ezer helyszínről vett pollenminták elemzéséből az állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói, hogy egykor Közép- és Észak-Európa több mint kétharmadát fák borították. Napjainkban ez egyharmadára csökkent, bár több nyugati és partvidéki régióban, köztük az Egyesült Királyságban és Írországban a csökkenés mértéke jóval nagyobb volt, az erdővel fedett területek kiterjedése tíz százalék alá esett. Ugyanakkor a trend elkezdett visszafordulni az új típusú tüzelőanyagok és építkezési technikák felfedezésének, illetve az ökológiai, erdőgazdálkodási kezdeményezéseknek, projekteknek köszönhetően.

Két alapvető oka van az erdőpusztulásnak: a mezőgazdasági területek növekedése, és a fatüzelés.

A legtöbb ország az erdők kiterjedését illetően átmeneti időszakot él át, az Egyesült Királyság és Írország mintegy 200 évvel ezelőtt elérte az erdőterületi minimumát. Más európai országok még nem érték el azt a pontot, Skandinávia egyes területein pedig, ahol nem a mezőgazdaságba vetik a fő bizodalmukat, túlsúlyban van az erdő.

Nyolcezer évvel ezelőtt egy mókus fáról fára ugrálva eljuthatott volna Lisszabonból Moszkvába anélkül, hogy érintette volna a földet”

– mondták a kutatók. A változás nem egyértelműen negatív: ennek a veszteségnek köszönhetünk néhány értékes életteret, mivel az erdők teret engedtek a legelőknek és sztyeppéknek.

Kínának elege van a fuldoklásból: 112 balatonnyi területet erdősítenek

A globális környezetvédelem élharcosává válnának.

(Forrás: Nature/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés