Ez Magyarországra átszámítva 1 800 000 000 kilogramm.

Hihetetlennek tűnő arány, de globális szinten az előállított élelmiszerek majdnem harmada veszendőbe megy. Köztudott, hogy közben százmilliók éheznek, de nemcsak ez a gond: a később kidobott ételek termelésére megy el a mezőgazdaságban felhasznált víz negyede, és a mezőgazdaság üvegházhatásúgáz-kibocsátásának nyolc százaléka is így keletkezik. Mellesleg kb. 990 milliárd dollárjába kerül mindez a világgazdaságnak.

A hazai számok is nyomasztóak: az évi 1,8 millió tonna élelmiszerből 400-450 ezer rászoruló lakhatna jól.

A Földművelésügyi Minisztérium szerint az ország 15 milliárd forintot, egy átlagos magyar család 50 ezer forintot takaríthatna meg a feleslegesen megvásárolt élelmiszereken. Magyarországon a kiskereskedelmi láncok többsége együttműködik a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, amely az első kilenc hónapban 6200 tonna élelmiszer-felesleget mentett meg mintegy 3,4 milliárd forint összértékben, és osztott szét partnerszervezeteken keresztül több mint 300 ezer rászorulónak.

(Nyitókép: Brian Chan/Unsplash)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában