Ami ráadásul még fine dining látszatú falatkákká is varázsolja a kidobott ételeket.

Miközben a Föld szegényebb területein még mindig tömegek éheznek, globálisan nézve a világ élelmiszereinek kábé harmada a kukában landol. Egy fiatal holland vállalkozó, Elzelinde van Doleweerd erre kínál megoldást forradalmi ötletével:

3D-nyomtatással hasznosít újra kukára ítélt kajákat, amelyek a bakteriális tevékenység hiányának köszönhetően nemcsak biztonságosan megehetőek, de nagyon sokáig megőrízhetőek.

A folyamat egyébként úgy néz ki, hogy megfőzi a zöldségeket és a gyümölcshéjakat, hozzáadja a száraz kenyeret, időnként főtt rizst is használ. Az összetevőket pürésíti, egybekeveri, megdarálja és átszűri. Mindezek után a paszta már nyomtatható, majd süthető. Azzal, hogy a különféle alapanyagokat tésztafélévé alakította át és zárt konténerben tárolja, az élelmiszert megvédi a romláshoz vezető tényezők egyikétől, a levegőtől. Mivel minden egyes nyomtatott falatot megsüt, egy, a romlást felgyorsító másik fontos tényezőt, a nedvességet is kiiktatja.

És hogy honnan szerzi be a hozzávalókat?

„Falatkáim 75 százaléka éttermi maradék és persze néhány más összetevő, valamint pár fűszer az ízesítéshez. Édes és sós mintákat is készítettem, különböző füvekkel, fűszerekkel.”

Elzelinde így készült snackjei például olyan gyönyörű mértani szerkezetek, hogy a Pekingi Design Héten ki is állították, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy 3D-nyomtatással fine dining látszatú falatkákká lehet varázsolni a kidobott ételeket.

(Forrás / fotó: Szuperfarm / elzelinde.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában