A NASA IceBerg nevű küldetése már közel egy évtizede tart – az amerikai űrhivatal munkatársai a magasból fotózzák, illetve dokumentálják azt, hogy miképpen változik a tengerszint magassága, valamint milyen állapotban van a szárazföldi és a tengeri jég az Északi-, illetve Déli-sarkvidéken.

John Sonntag, az egyik kutató viszont nemrég néhány szokatlant alakzatot szúrt ki a Beaufort-tenger felett, állítása szerint eddig még nem látott ehhez foghatót a sarkvidékeken, és megmagyarázni is nehéz a látottakat.

Íme:

A furcsa lyukak létrejötte a tudósok egy része szerint a fókáknak köszönhető, ugyanis a víz alatt akár órákon át is úszkáló vízi emlősöknek olykor fel kell jönniük levegőért a vízfelszínre, ezek pedig ideális „töltőpontok” lehetnek, főleg egy kemény vadászat közben – a lukakat évgyűrűszerűen körülölelő formákat pedig a tenger hullámzása okozhatta. De az sem kizárt, hogy a meleg talajvíz vagy tengeráramlat vájta ki ezeket. Az biztos, hogy egyelőre még rengeteg a kérdés és a találgatás a különös alakzatokkal kapcsolatban, így további kutatások várhatók a közeljövőben.

Ezt olvastad már?

Ne merj Jason Momoa előtt műanyag palackból inni!

A színész ENNYIRE elkötelezett környezetvédő.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában