Laknál gömbházban? Szerintünk ilyenben igen.

Nem tudjuk, mit hoz a jövő – tavaly ősszel megmondta bárki, hogy 2020 a koronavírusról fog szólni? –, az viszont biztos, hogy jelentős változások lesznek. Nemcsak azért, mert a változás, a fejlődés természetes folyamat, hanem azért is, mert rengeteg jele van annak, hogy ahogy most élünk, az fenntarthatatlan.

A Geoship Dome a jövőbeli lakhatásra ad egy alternatívát. 2020 januárjában öt nap alatt összejött közösségi finanszírozásból az a százezer dollár, amit az alkotók célul tűztek ki, tehát úgy tűnik, igény is van rá.

Az építmény fenntartható biokerámiából készül, amely ellenáll a szélsőséges hőmérsékletnek, tűzálló, a kupolaforma miatt egyenletesen oszlik el a terhelés, ezáltal földrengés- és hurrikánálló is, nem toxikus, nem penészedik, nem szeretik a rovarok, nem rohad, nem rozsdásodik, és újrahasznosítható. Tervezett élettartama ötszáz év.

Egyelőre a fejlesztési szakaszban jár a projekt, de máris Geoship Dome-falvakban és szövetkezeti modlelben gondolkoznak, ahol az ügyfelek egyben a cégből is tulajdonrészt kapnak – érdemes odafigyelni, hogy haladnak.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Geoship)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.