Még így is sokkal jobban jár, mint az ázsiai csecsemők.

Minden tíz halálozásból egyben közrejátszott a légszennyezés 2017-ben, ezzel több halálesetet idézett elő, mint a malária és a közúti balesetek, annyit, amennyit a dohányzás is okoz

– áll a világ levegőjének állapotáról szerdán kiadott 2019-es State of Global Air (SOGA) jelentésben.

Ez is ijesztően hangzik, de még ijesztőbb a mostani újszülöttekre vonatkozó előrejelzés: átlagosan húsz hónappal rövidebb életre számíthatnak a légszennyezés miatt. Ázsiában durvább a helyzet: a kontinens déli részén a mai gyermekek várható életkora 30 hónappal lesz rövidebb, a keletin 23 hónappal, a szubszaharai afrikai térségben pedig 24 hónappal. A fejlett világban ez az adat csak öt hónap.

"A gyermekek életkilátásainak ilyen nagy csökkenése sokként ért minket" – idézte Robert O'Keefét, a jelentést készítő Egészségügyi Hatások Intézetének elnökhelyettesét a The Guardian. A szakember hozzátette: csodákat nem lehet várni, de a kormányok tehetnek hatékony lépéseket.

Tesznek is, több-kevesebb sikerrel.

Kulcsfontosságú tényező a háztartásokban lévő levegőszennyezettség is: globálisan mintegy 3,6 milliárd ember szenved a külső és a háztartáson belüli szennyezett levegőtől. A fejlődő országokban az utóbbit főként a szilárd tüzelésű tűzhelyekkel való főzés, fűtés okozza.

Ez is érdekelhet:

Döbbenetes adatok arról, mennyire veszélyes levegőt venni Európában (is)

A légszennyezés évente több áldozatot követel, mint a dohányzás, pedig az ellen már évek óta komolyan fellépnek az európai kormányok.

(Forrás: The Guardian, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában