Nem kell vegyi labort tartani a négy fal között, hogy tiszta legyen a lakásunk.

Nem dobáljuk el a szemetet magunk után. Szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Igyekszünk minél kevesebb egyszer használatos műanyagot vásárolni. Próbáljuk minél kisebbre venni az ökológiai lábnyomunkat. Röviden, a többségünk igyekszik ökotudatosan élni minden olyan területen, ahol csak lehet. Van azonban egy olyan része az életünknek, ahová ez a gondolkodás még nem hatot be teljesen, ez pedig a takarítás. Egy hazai cég azonban próbál változtatni azon, hogyan tisztítsuk az otthonunkat.

A Cycle önmagát a világ első, 90%-ban újrahasznosított alapanyagokból előállított, 100%-ban ciklikus háztartási tisztítószereként mutatja be. Egy szabadalmaztatott technológia segítségével biomasszából állítják elő a Cycle két fő összetevőjét, és mindehhez egy csepp tiszta vizet sem használnak fel.

A Cycle 90%-ban újrahasznosított alapanyagokból, míg a palack 100% újrahasznosított műanyagból készül. Így ezzel is csökkenthető otthonunk ökológiai lábnyoma. És nem mellékesen: hazai fejlesztés.

– Az innováció azért érdekes, mert ezidáig senki sem gondolta volna, hogy a biomassza a biogáz termelésen túl egy háztartási tisztítószer alapanyaga is lehet. Sőt, tökéletes a vízkő oldására és még egy enyhe fertőtlenítő hatása is van – mondta Vass Zoltánt, a reNEW Technologies üzletfejlesztési vezetője. Tény, hogy vannak más öko-tisztítószerek is a piacon, de azok nem körforgásos termékek. Minden eddigi elérhető tisztítószer árt a környezetnek önmagában már azzal, hogy például mezőgazdasági területeken termelik meg a hozzájuk szükséges növényi alapanyagot és tiszta vizet adnak az előállításukhoz, vagy ami még rosszabb, tisztán vegyi anyagokból állítják őket elő. Mindezzel az a baj, hogy természeti erőforrások kihasználásával állítják őket elő, majd a terméket a vásárló felhasználja és szemét képződik utána. A Földet érintő óriási környezeti terhelés mellett ezek az egyutas megoldások csak az erőforrásokat aknázzák ki. A mi termékünk teljesen körfogásos, vagyis már meglévő alapanyagokból jön létre és használat után ismét lebomlik, amiből újra előállítható a tisztítószer.

– Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy egy vegyi alapanyagú termékkel fel tudja-e venni hatékonyságában a Cycle a versenyt?

– Minden háztartásban egy kisebb vegyi labor sorakozik, holott alapjában véve egy savas és egy lúgos tisztítószer épp megfelelne a napi piszok eltakarítására. Helyette teljes nyugalommal felvisszük a vegyszereket a lakás különböző pontjain a bútorainkra, a padlóra, arra nem is gondolva, hogy a saját egészségünket és a háziállatainkét is károsítjuk.

A folyamatosan párolgó vegyszerek veszélyesek, a foszforsav például az orrnyálkahártyát, a légzőszervet erősen irritálja, és vérzést, rosszabb esetben rákot is okozhat. Elég csak a vegyszeres falkonokon sorakozó veszélyre utaló jeleket megnézni. A termékünk hatékonyságát egy német minőségtanúsító intézet is bevizsgálta és kiderült, hogy vízkőoldás esetében még jobban is teljesít, mint a versenytársai. Nem kell tehát beáldozni a hatékonyságot, sőt még az egészségünknek és a környezetünknek is kedvezünk.

– Mi motiválta a csapatot, hogy egy ilyen fejlesztési irányba elinduljon?

– Miután felfedeztük, hogy biomasszából ecetsav képzésére van lehetőség, tudtuk, hogy egy olyan terméket szeretnénk fejleszteni belőle, ami teljes harmóniában, körforgásban áll a természetünkkel. Mivel az ecetsav kiváló alapanyag a tisztításhoz rájöttünk, hogy addig kell dolgoznunk, míg teljesen természetes összetevőkkel megalkotjuk a tökéletes receptúrát. Közel 10 év kellett ahhoz, hogy a polcokra kerülhessenek a termékeink, de nem állunk itt meg. Magán a terméken is dolgozunk még, igyekszünk a csomagolásában is új utakat találni, bár a lehető legjobb megoldást, az újrahasznosított palackot már megtaláltunk, de folyamatosan keressük az új utakat, lehetőségeket. Fejlesztünk még további termékeket is, amelyeket majd szeretnénk eljuttatni a vásárlókhoz.

A Cycle ugyan magyar fejlesztés, de nem marad meg a mi magánügyünknek. Idén már elindul a magyar és angol nyelvű webshopuk, majd közvetlen értékesítést is terveznek Európában.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon