Az Iceland nevű angol áruházlánc úgy döntött, hogy 2018 karácsonyának nem valami hagyományosan gejl kampánnyal megy neki, hanem egy fontos ügy mellé áll. A pr-osztály emberei fogták magukat, összeültek a Greenpeace-szel, és csináltak egy klipet, amitől egészen biztosan átértékeled a fogyasztási szokásaidat.

A klip ugyanis annak jegyében fogant, hogy a pálmaolaj-kitermelés érdekében végzett erdőirtások miatt naponta huszonöt orángután veszíti el az életét, ennél pedig jóval több kénytelen elvándorolni addigi élőhelyéről.

A torokszorító reklámban egy kislány nem érti, miért költözött be egy orángután a szobájába. Mivel a hívatlan vendég borzasztó felfordulást okoz, elzavarja, de azért előtte még megkérdezi tőle, hogyan keveredett oda hozzá. A sztori pedig egészen másként néz ki az állat szemszögéből.

Angol nyelvismeret nélkül is átjön az üzenet, de ha érted a nyelvet, a rímekbe szedett narráció egészen biztosan fejbe kólint.

Az Iceland a figyelemfelhívás mellett konkrét lépéseket is tett: minden saját márkás termékükből száműzték a gyilkos pálmaolajat. A kampány kisfilmjét a tévék képernyőjére szánták, de végül nem kerülhetett adásba, ugyanis egy 2003-as szabály tiltja olyan kereskedelmi hirdetések sugárzását, melyek valamely politikai cél elérése érdekében készültek.

Szerencsére a hírverés éppen hogy jól jött a kampánynak, a tiltás miatt a YouTube-ra feltöltött klip hatalmas publicitást kapott. Mára a hatmilliós megtekintést is átlépte a megható videó, és valószínűleg több gyerek is megkérdezte már a szüleit, hogy ugye nem vesznek olyan termékeket, melyek miatt ilyen hatalmas károkat okozunk a környezetünknek.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában