A gazdasági válságtól viszont nem félnek.

A KPMG nemzetközi könyvvizsgáló, üzleti és adótanácsadó társaság cégvezetői felmérésén a klímaváltozás a 2018-as felmérésben még csupán a 4. helyen szerepelt a növekedést fenyegető tényezők között, idén viszont az első helyre került.

Kovács Csaba energetikai tanácsadó a felmérésre utalva elmondta, hogy a klímaváltozás jelentősége nem új körülmény a vállalatok számára, működésüket az energiahatékonysági előírások, a károsanyag-kibocsátás és a fenntarthatóság előírásai már eddig is jelentősen meghatározták. A környezetvédelmi intézkedéseket ennek ellenére a közvélemény többnyire a politika döntéshozóitól várja, miközben

a gazdasági élet szereplői és a társadalom vállalásai ennél is fontosabbak.

Bár a környezetvédelmi keretek kétségtelenül az állami szabályozástól függvényei, a szakértő szerint a vevői igények változása, a fenntartható termékek iránti kereslet erősödése a legerősebb fenntarthatósági ösztönző a cégek számára.

A közeljövő trendjeiről ebben az anyagunkban volt szó:

Jön a munkavállalók és a kis cégek korszaka, a nagyoknak fájhat a fejük

A következő években paradigmaváltásra számítanak a TrendLab trendkutatás készítői. Mindannyiunkra hatni fognak a folyamatok, úgyhogy érdemes elolvasni, mi vár ránk.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezer jobb programötletünk van ezzel a lánnyal, mint ezresek után kapkodni

További cikkeink a témában