Észak-Olaszország egyes részein már egy tízéves dízelautóval is csak éjjel szabad közlekedni.

Brüsszel mellett az északnyugat-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban, az észak-keleti Venetóban, valamint Emilia-Romagnában is bevezetik a dízelstopot a 30 ezer lakosnál népesebb városokban október elsejétől.

A forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart, és az Euro 3-as vagy alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó dízel- és benzinüzemű gépjárművekre vonatkozik.

A korlátozás napi időtartama tartományonként és városonként változik, Milánóban például reggel fél kilenctől este fél hétig tart. A szabálysértők minimum 80 euró bírságra számíthatnak, a felső határ pedig akár a 600 eurót is túllépheti, ha ugyanaz a jármű sorozatosan sérti meg a tilalmat.

Emilia Romagna tartományban a szigorítás az Euro 4-es dízeleket is érinti – mivel az Euro 5 norma 2009 szeptemberétől kötelező, simán előfordulhat, hogy

egy 2008-as, vagyis tízéves dízelautóval már nem szabad nappal közlekedni.

Március 31-éig érvényes a korlátozás, de ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a határértéket, további szigorítások várhatók akár hétvégenként is.

Számítások szerint a dízelek közlekedésének korlátozása a térségben több mint kétmillió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint. Még többet fog, ha – a tervek szerint –

2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig az Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából.

A Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térségének számít. A szennyező járművek a terület járműparkjának egynegyedét teszik csak ki, de a mérések szerint a levegő szennyezéséért 60 százalékban felelősek.

Ha Brüsszelbe mész, akkor is regisztrálni kell, ha nem öreg dízellel közlekednél:

Hétfőtől kitiltják a régi dízeleket Brüsszel belvárosából

Az azonnali bírság több mint százezer forint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában