Újabb átfogó kísérlet bizonyítja, hogy a négynapos munkahét sokkal jobb a hagyományos ötnaposnál. Hátránya nincs, előnye annál több.

Megérkeztek a 4 Day Week Global által rendezett féléves kísérlet eredményei, amely alapján minden eddiginél egyértelműbb, hogy a cégeknek is megéri áttérni a négynapos munkahétre. A 2022 februárjában indult tesztben hat országban 33 vállalat vett részt, amelyek négy napra és 32 órára csökkentették a munkahetet. Tehát egy tökéletesen valós körülmények közt végrehajtott kísérletről van szó, amiben azt kutatták, hogy dolgozók lehetnek-e ugyanannyira produktívak ugyanakkora fizetésért, az idejük 80 százalékát kihasználva.

Az eredmények nagy többségben pozitívak lettek: a programban részt vevő cégek bevétele nőtt, a dolgozók egészsége és jólléte javult, és még környezetvédelmi szempontból is jól sült el.

A sikeres próba után már újabb száz vállalat fontolgatja egy hasonló kísérlet elvégzését – foglalta össze a tanulmányt a Business Insider.

Az összefoglaló kitér a több szabadidő jótéteményeire (kiteljesedés egy hobbiban, gyógyíthatatlan beteg hozzátartozó ápolására jutó kellő idő, normálisabb magánéletet élő anyuka), és arra is, hogy eddig már Új-Zélandtól Izlandig számos pozitív eredmény született a négynapos munkahéttel kapcsolatban.

De a hátrányokat sem hallgatják el.

A négy munkanapban nő az alkalmazottak terhelése, így akkor a stressz is több lesz. Bizonyos szektorokban, ahol van egy sűrű szezon, nem lehet egész évre kiterjeszteni a négynapos munkahetet, és vannak munkahelyek, ahol folyamatos ügyeletet kell biztosítani (mentők, tűzoltók, újságírók). Bár az utóbbi még megoldható, ha van elég ember, akik tudnak váltásban dolgozni.

Eddig főleg a dolgozók jóllétéről és terheléséről volt szó, de természetesen vizsgálták a kísérletben részt vevő cégek bevételeit is. A cégek méret szerinti súlyozott összbevétele 8,14 százalékkal nőtt, és egyes cégeknél közel negyven százalékkal haladta meg az előző év azonos hat hónapos időszakának bevétel-növekedését. Szinte nem volt negatív tapasztalat, például

a kísérletet záró felmérésben egyik cég sem nyilatkozott úgy, hogy tervez visszatérni az ötnapos munkahétre.

Kevésbé meglepő, hogy a kutatásban részt vevő 495 alkalmazott szinte mindegyike folytatná (illetve a cégeik döntését elnézve folytatni is fogja) a négynapos munkahetet. Ugyancsak a zárófelmérés alapján „a vezérigazgatóktól és a menedzsereken át a juniorokig mindenki komoly előnyöket tapasztalt”. Egy újabb, ezúttal brit kísérletet már szerveznek is.

Kevesebb munka = több zöld

Bár a két alappillér a cégek bevétele és a dolgozók jólléte, lehetnek járulékos előnyök is, mint a pozitív környezeti hatás. Ez elsősorban abból áll, hogy a négy napot dolgozók kevesebbet ingáznak, kevesebb energiát használnak fel. Másfelől több idejük van törődni a környezetükkel, például aki „folyamatosan dolgozik, gyakrabban vesz műanyagba csomagolt készételt, vagy hajlamos autóval rohanni munkába tömegközlekedés helyett” – mondja Orla Kelly, a Dublini Egyetem környezetszociológusa. Kelly azért megjegyezte, hogy ezt a területet nem könnyű mérni, de tervez alaposabban foglalkozni a kérdéssel.

Mi is a 4 Day Week Global?

Egy nonprofit közösségi platform, ami a kutatásokkal és azok eredményeinek értékelésével segíti a cégeket a négynapos munkahét bevezetésében. A szervezetet egy mérföldkőnek számító sikeres próbaprogram után hozták létre, jelenleg olyan partnerei vannak, mint a Harvard Business School, az Oxfordi Egyetem és a Pennsylvania Egyetem.

A mostani kutatással kapcsolatban a 4DWG emlékeztet arra, hogy száz évvel ezelőtt még a hatnapos munkahét volt a természetes az USA-ban, amikor Henry Ford elkezdett kísérletezni az ötnapos shiftekkel, egyébként a maiakhoz meglepően hasonló érvekkel. 

(Forrás: Insider, fotók: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Egyszerűnek tűnik, de nagy erőfeszítést igényel: építs új szokásokat!

Módosítanunk kell agyunk automatizmusait, át kell programoznunk akár évtizedes magatartásmintákat. De sikerülhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés