Egy veszprémi kutatócsoport a felszíni vizeknél használható medermonitor-rendszer fejlesztésén ügyködik. A tervek szerint a 2020-ban megvalósuló projekt révén a korábban nem vizsgálható, de mégis súlyos következményekkel járó vízszennyeződések is kimutathatók, vizsgálhatók lesznek.

A fejlesztés alatt álló medermonitor a mederfenékre telepített és ott pár méteres pályán mozgó hordalékmintázó egységből, a parton lévő mintafogadó és vizsgáló berendezésből, valamint a működést felügyelő távoli központi vezérlőből áll.

A berendezés 605 millió forintos uniós támogatásból valósul meg az Aqua-Terra Lab Kft., a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja, a veszprémi Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete, a távfelügyeleti funkciókat kidolgozó AperTech Kft. és az analitikai méréstechnika kutatását végző VRIC Nonprofit Kft közreműködésével.

Az elképzelések szerint a berendezés keresett lehet a nemzetközi piacon is. Erre jó esélyt kínál a Duna vízminőségét 6 évente felmérő uniós projekt, amely legközelebb 2019-ben zajlik majd, és abban szerepet kaphat a fejlesztés alatt álló, akkor már tesztelhető eszköz is.

Persze más megoldásokkal is lehet vizet tisztítani:

(forrás: Magyar Tudományos Akadémia, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés