Brit kutatók szerint a tengervíz hőmérsékletének emelkedése által okozott rendszeres korallfehéredés hosszú távon megváltoztatja a zátonyoknál élő halközösségek összetételét.

A Global Change Biology című folyóiratban publikált eredmények szerint a Seychelle-szigeteket érintő 1998-as tömeges korallfehéredés nyomán megváltozott a térség biológiai sokfélesége, és maradandóan átalakult a korallzátonyoknál együtt élő halfajok összetétele. A Lancasteri Egyetem kutatói és kollégáik 16 évre kiterjedően vizsgálták a helyi korallzátonyok regenerálódását, egészen addig, amíg 2016-ban újabb tömeges korallfehéredés pusztított a térségben.

A szakemberek szerint a változás oka, hogy a korallfehéredés nyomán összeomlott a halak természetes élőhelye. Azoknál a zátonyoknál a legszembetűnőbb a halak számának és összetételének megváltozása, amelyeknél a koralloknak nem sikerült regenerálódniuk és a tengeri algák vették át a helyüket.

Meglepő módon azoknál a zátonyoknál, amelyek fokozatosan regenerálódtak a két tömeges korallfehéredés között eltelt 18 évben, a halfajok ugyan visszatértek, de az egyes populációknak nem sikerült visszaállniuk a korallfehéredés előtti szintre. James Robinson vezető szerző szerint a Seychelle-szigeteki esettanulmány azt sugallja, hogy az óceánok melegedésének jelenlegi üteme mellett – amely átlagosan kevesebb mint tíz évenként előforduló korallfehéredést jelent – világszerte maradandó átalakulásokra kell számítani a zátonyoknál élő halfajok összetételében.

A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek, és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, Science Daily, BBC)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon