Az első világháború öröksége.

Nagyjából 35 ezer tonna lőszerből szivárog a Trinitrotoluol (TNT) a belgiumi Knokke-Heist üdülőváros partjainak közelében. Ezek az első világháborúban kerültek a vízbe, körülbelül három négyzetkilométeren.

Azt mondják,

A tengerbe szivárgó kémiai anyagok koncentrációja rendkívül alacsony, alig kimutatható mennyisége mintegy egy mikrogramm kilogrammonként.

A terület vízminőségét a háborúkat követően folyamatosan ellenőrzik vegyi anyagok jelenlétét kutatva, a tengerfenék alján, homokba fúródott lőszerekből szivárgó TNT-t azonban csak nemrégiben észlelték először, ami a mérési technológia javulásának köszönhető. Elképzelhető, hogy a káros anyagok nagyon kis mennyiségben ez idáig is szivároghattak.

A belga természettudományi intézet tájékoztatása szerint az ipari és katonai robbanóanyagként egyaránt elterjedt

A halászati, valamint a kikötési, különösen a lehorgonyzási tilalom továbbra is érvényben marad.

A belga sajtó tájékoztatása szerint az első és a második világháborúban több ország is konténerekbe zárva, tengerbe engedte a cementbe helyezett vegyi anyagokat tartalmazó, főként hadizsákmányként birtokukba került fegyvereket. Akkoriban ez tűnt a legbiztonságosabb helynek elhelyezésükre. Kiemelésükre egyelőre nincs kormányzati terv.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Belga Királyi Természettudományi Intézet, MTI)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon