Lássuk be, a fesztiválokon néha arcpirító összegeket tudnak elkérni egy-egy pohár szeszért, így aztán nem meglepő, hogy vannak, akik alternatív megoldásokhoz folyamodnak, és maguk viszik/vinnék be a kedvenc italukat, hogy ne kelljen megfizetni a 200 százalékos árrést, és ne kelljen fél órát sorba állni egy nyamvadt műanyag poharas, vizezett sörért.

A Munchies gasztroszájt összegyűjtött pár módszert, ami segíthet a vállalkozó kedvűeknek. Mindjárt itt az első, egy ravasz burok.

Persze, ha kólát sem lehet bevinni, akkor ez bukó. Ellenben jól jöhet olyan helyeken, ahol már nem lehet este közterületen alkoholt fogyasztani.

Ez pedig a legalapabb és legismertebb módszer, de nem hagyhatjuk ki.

Itt már két haladóbb megoldás jön.

A kenyérbe rejtett ital szerintünk még a legdörzsöltebb (van ilyen?) szekust is átrázhatja, a retikülős trükk pedig némi barkácsolást igényel, de szerintünk bombabiztos megoldás.

És aztán ez…

Ami egyértelműen zseniális, és nem mellékesen még finom is lehet. Mutattuk már a vodkás dinnyés megoldást, ez legalább olyan elegáns.

Ezek kicsit fapadosabb trükkök, és ha esetleg megmotoznak, akkor lebukhatsz, de akkor legfeljebb megiszod a cuccost bejutás előtt. Ha meg nem tapperol végig a személyzet, akkor lottóötös.

(Forrás: Munchies)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.