Jó tanács – hagyd a külvárosban az autódat!

Akár magasak, akár alacsonyak a benzinárak, épeszű ember nem közlekedik autóval Párizson belül, ha nem muszáj. Többségében egyébként a külvárosokból, Párizs vonzáskörzeteiből a belvárosba dolgozni járók népesítik be az utakat. Reggelente nagy, esténként pedig elképesztő dugó uralkodik a Párizsban, valamint a be- és kivezető utakon – ennek nap mint nap tanúja voltam azalatt a másfél év alatt, amíg a francia fővárosban dolgoztam. Ezért is választják sokan az általában gyors, kényelmes és megbízható RER-t a másodiktól ötödik zónáig élők, mint én is, amíg a negyedik zónában laktam.

Az RER (ejtsd: eröer) tulajdonképpen a HÉV francia megfelelője – a Réseau Express Régional rövidítése, magyarul regionális gyorsvasút-hálózatot jelent –, öt vonala van: A, B, C, D és E. Párizs és agglomerációja szintén öt részre oszlik: Párizs az első zóna, onnan kifele gyűrűzik a maradék négy.

Így ne parkolj!

A belvárosi autós és motoros közlekedésnek – szépen mondva – megvan a maga stílusa, amit talán csak a franciák értenek. Mindenesetre lámpákhoz, útjelző táblákhoz vagy épp KRESZ-hez kevéssé ragaszkodó, intuitív vezetők ülnek a Citroënek, Peugeot-k és Renault-k volánjai mögött. Ráadásul a dolgot nehezíti, hogy a parkolás szinte mindenhol ingyenes, következésképpen nem lehet parkolni.

Sok az olyan autós, aki már nyilvánvalóan régen megérkezett az úti céljához, de még mindig keselyűként köröz a házak között, hogy elsőként csapjon le egy felszabaduló helyre – hosszú kávézásaim alatt sokszor láttam gyanúsan ugyanolyan autókat elhaladni előttem, gyanúsan egyre idegesebb vezetőikkel a volán mögött.

Metró vs. autó – 1:0!

Az autókat mellesleg néha váratlanul elvontatják, például ha másnap piac lesz az adott úton. Erre általában a két kilométeres boulevard két végében tűznek ki egy-egy sajtcetlit figyelmeztetésként, tehát aki nem tud róla, az másnap csak autójának hűlt helyét és egy jelentős összegű bírságot talál majd. Velünk is megesett ez: az utolsó pillanatban sikerült kifarolnunk reggel hétkor, miközben a mögöttünk lévő kocsit már kampóra akasztották.

Összefoglalva: az autós és robogós közlekedés okozta stresszt és idegességet, a dugók miatt kárba veszett időt, a valóságtól elrugaszkodott közlekedési szabályokat és a tankolási költséget nem kompenzálja a gépkocsi nyújtotta komfort és a robogó adta born to be wild feeling. Ezt elkerülendő érdemes metróra szállni.

Egy jeggyel Párizs alatt

Párizsnak 14 metróvonala van (egytől tizennégyig számozva), amelyek közül két vonal kétfelé ágazik (3, 3bis, 7, 7bis). Minden vonal kapcsolódik közvetlenül vagy közvetve a másikhoz – hatalmas és nagyon jól működő rendszer, egy metrójeggyel (1,70 euró) be lehet járni egész Párizst a föld alatt.

Annyira kiépítettek a vonalak és annyi az átszállási lehetőség, hogy nekem például eszembe se jutott soha buszra szállni. A busz Párizsban egyébként leginkább arra jó, hogy lassan várost nézzünk vagy kiegészítsük a kis távolságokat, ahol épp nincs metró. Külön buszsáv azonban gyakran nincs, tehát a dugókat így sem kerüljük ki.

Így okoskodj a jegyvételkor!

Csalni egy járművön sem nagyon lehet. Ellenőrök helyett bemenetkor, átszálláskor és gyakran kimenetkor is érvényesíteni kell jegyünket vagy bérletünket az állomásokon elhelyezett kapuknál – enélkül nem lehet bejutni (vagy épp kijutni). Mivel azonban a beléptető rendszer derékmagasságú, sok fiatal – de néha idősebbek is – egy ugrással átlendülnek a másik oldalra, ami a térfigyelő kamerák és a biztonsági őrök miatt is veszélyes móka. Ezenfelül ha az illető tudja, hol milyen a kiléptetőrendszer, sakkozhat az olcsóbb jegyvétellel zónákon való áthaladáskor – ezt a tudást elég hamar elsajátítottam. A bérlet azonban (amely a Navigo nevet viseli) sokkal egyszerűbb és biztonságosabb, emellett nagyon kedvesen pittyen a beléptető kapun. Csak hát drága – de mi nem drága Párizsban?

Après La Boum – Házibuli után haza a metrón

A metró éjjel fél kettőig közlekedik, tehát nagyon kedves az éjszakai életet élőkhöz. Napkeltétől egész estig gyakran színesítik vagy épp zavarják meg utunkat zenészek – harmonikás-énekes párosok játsszák fáradhatatlanul a Bessame mucho-t és egyéb jeles nótákat, de sok az egyszerű kéregető is. Az egyik éjszakai járaton az a szerencse ért, hogy végignézhettem a metró hátsó részében egy komplett, függönyös bábelőadást is.

Ne menj el mellettük!

Bizonyos metrómegállókat az adott állomás környékén található nevezetesség, vagy a megálló névadójához címezve dekorálják – például a Louvre-Rivoli megálló hemzseg a Louvre-ban található műalkotások másolataitól, és sötétvörösre festett falaival nagyon is múzeumi hangulatot áraszt. A Cluny la Sorbonne megálló nevének betűtípusa is régies, kis vitrinekben elhelyezett kéziratokból elolvasható az egyetem és az apátság története. A Concorde állomás széles boltíve pedig az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát örökíti meg ezer meg ezer téglával.

Chatelet Les Halles: Város a városban

Végezetül pedig van még egy metrómegálló, amelyet külön ki kell emelni: Chatelet – Les Halles (ejtsd: sátlé lé áll'). Ez a komplexum már nem is nevezhető megállónak, hanem inkább egy külön várost képez Párizson belül. Négy metróvonal és három RER csatlakozik itt egymásba egy hatalmas alagútrendszeren keresztül, végtelen hosszú mozgólépcsőkkel és mozgójárdákkal összekötve. Első alkalommal potom negyven percig bolyongtam itt, amikor át szerettem volna szállni – Párizsban mellesleg nagyon odafigyelnek a jobbra tartási kötelezettségre: aki áll vagy lassabban megy, az a jobb oldalon marad, míg akiknek sietősebb a dolguk meggyorsíthatják lépteiket a bal oldalon, ezt feliratokkal is a tudtunkra adják.
Amíg pedig egyik metrótól a másikig eljutunk vagy épp a számunkra megfelelő kijárat jelét követjük úgy húsz percig, akár meg is állhatunk ebédelni az állomás számos éttermének egyikében, vehetünk könyveket és ruhákat, másoltathatunk kulcsot és megjavíttathatjuk a cipőnket, de mozizni vagy úszni is elmehetünk a föld alatt.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: A legjobb last minute-utak októberre