Te is úgy érzed, hogy 2017 egy szempillantás alatt elrepült? Valamiért ahogy öregszik az ember, annál gyorsabban telnek az évek. Ezt nem csak te érzed így, nem vagy ezzel egyedül. Ennek a jelenségnek pedig megvan a tudományos oka is. Máris elmagyarázzuk.

Ennek az egésznek leginkább a memóriánkhoz van köze. Miután megszületünk, az első néhány évünk tele van újdonságokkal, rengeteg új dolgot tanulunk, új dolgokat tapasztalatunk, minden az első alkalommal történik meg velünk. Éppen ezért az agyunk jóval részletgazdagabb módon menti el az élményeinket és maradandó benyomásokat kelt bennünk.

Például amikor gyermekkorodban először mentél külföldre nyaralni, vagy éppen az első szerelem, az első randi és így tovább. Az első mindig emlékezetesebb, mint a későbbiek, akár jó, akár rossz tapasztalás volt. Ahogy öregszünk, aztán egyre inkább ismétlődővé válnak a dolgok, mindent már sokadszorra élünk át, egyre kevésbé kötődik hozzá különleges jelentéstartalom, az agyunk is egyre kevesebb részletet tárol el róla.

A részletgazdagabb emlékek eltárolása természetesen hosszabb ideig tart az agynak, éppen ezért, amikor még sok új stimulus ér minket, lassabbnak tűnik az idő múlása, amikor pedig már alig találkozunk új dolgokkal, felgyorsulni tűnik minden.

Az idő előrehaladtával egyre jobban megszokjuk a környezetünket, megismerjük a körülöttünk élőket, kialakul a napi rutinunk, az agyunknak tehát nem kell új és új részleteket hosszadalmasan eltárolgatni.

Ezt a jelenséget egyébként nyaraláskor is megfigyelheted. Amikor elmész egy új országba üdülni mondjuk egy hétre, az első 1-2 nap még lassan telik, köszönhetően az újdonságoknak, ám aztán megint mintha felgyorsulna minden, az utolsó 2-3 nap elrepül és már megint vége is van a szabadságnak. Hasonló a helyzet akkor is, amikor az ember például egy autóbalesetet szenved, és közben úgy tűnik, mintha lelassulna az idő, később pedig minden egyes kis részletre simán vissza tud emlékezni. Ez is annak köszönhető, hogy az agy még soha addig nem észlelt ilyen helyzetet, éppen ezért mindent igyekszik elmenteni a memóriába.

Ezen kívül azt is meg kell említeni, hogy egy gyereknek még nincs kifejlett időérzéke, így a rövidebb intervallumok is baromi hosszúnak tűnhetnek, ráadásul egy 2 éves számára egy esztendő az addigi életének a fele (ezért tűnik olyan hatalmas időnek két szülinap távolsága gyerekkorban), egy 10 éves számára már csak a 10 százaléka, egy 20 évesnek csak 5 százaléka és így tovább. Egy 40 éves embernek egyetlen év nem jelent sokat az addig leélt évekhez képest. Ebből a logikából kiindulva a következő időszakaszokat érzékeljük ugyanolyan hosszúnak: 5-től 10 éves korig, 10-től 20-ig, 20-tól 40-ig, 40-től 80-ig.

Azért abba pedig elég szomorú belegondolni, hogy az az 5 év, amit átéltél 5 és 10 éves korod között, ugyanolyan hosszúnak tűnhet majd, mint az az idő, amit 40 és 80 éves korod között élsz át.

Az egyetlen megoldás az, ha lekötöd magad, új dolgokat tanulsz, utazol, élsz és tapasztalsz. Csak így lassíthatod az idő múlását, ami folyamatosan halad előre, akár jól szórakozol, akár nem.

Ráadásul tényleg minden nappal egyre gyorsabban és gyorsabban...

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában