Felcsendül a régi főcímzene, nulla változás, nincs modern hangszerelés, nincs 4/4-es pumpa, a kötelező Pitbull, csak a jó öreg dal a maga teljes valójában. A régi képek újraforgatva, vágtatnak a lovak, elrepülünk a Southfork Ranch mezeje fölött. Hazaértünk. Visszavonhatatlanul, kérlelhetetlenül visszatért a Dallas. Bobby, Jockey és Samantha még vén fejjel is garázdálkodnak, azóta felcseperedett csemetéik pedig nem estek messze a fájuktól. A régi szereplők nem csak asszisztálnak a friss történésekhez, mindannyian szerves részét képezik a fő konfliktusforrásnak, ami mily’ meglepő, nem más, mint az olaj.

2012-ben járunk, Bobby fia, Christopher (Jesse Metcalfe), na meg persze Jockey és Samantha szeme fénye, John Ross (Josh Henderson) is felnőtt. A forgatókönyvírók nem agyaltak sokat, hogy a régi rend továbbra is fennmaradhasson, Jockey fiát tették meg gonosznak, míg Bobby fia a világ lelkiismereteként működik, aki annyira pozitív, hogy már nem is olajban, hanem alternatív energiaforrásokban utazik, egyelőre elég kevés sikerrel. Mikor Bobbyval közlik, hogy rákos, úgy dönt, eladja a ranch-ot, ami azért is nagy biznisz, mert John Ross és bájos csaja (a gyönyörű Jordana Brewster alakításában) egy szép napon önszorgalomból úgy döntenek, magasról tesznek Ellie végakaratára, és jól lefúrnak a Southfork Ranchon olajat keresve. Ellie ipari ventillátorrá válik a sírjában, amikor az ifjak meg is találják, amit keresnek, sőt, sokkal többet is, mint remélték.

Mindeközben a vén Jockey az Arany Dallas öregek otthonában üldögél depressziósan, senkivel sem beszél, nem érzékel semmit a külvilágból. De a fekete arany szagára átkattintja magában a „gonosz mosoly” feliratú kapcsolót „on” állásra, és elkezdődnek a régi játszmák testvérek, családtagok, apák és fiúk között. Az új Dallas már a pilotban annyi kavarást hoz, amennyit régebben több részen keresztül adagoltak, de hát nem lehet tökölni, a sorozat mindössze 10 epizódból áll, ennyi idő alatt fel kell építeni egy új legendát, vagy ha nem jön be a buli, akkor le kell zárni tisztességgel.

A fiatal színészek sajnos elég sokat tesznek azért, hogy bebukjon a buli. Közülük is Josh Henderson a totális kapufa, egyszerűen nem lehet Jockey méltó utódja, John Ross nem attól lesz gonosz, hogy agresszívan néz, mint egy felajzott tesitanár. Már az apja is mindig akkor hozta ránk a frászt, amikor mosolygott, nem akkor, amikor szigorúan bámult a nagyvilágba. Jesse Metcalfe tökéletes a tejbetök Bobby tejbetök fiaként, friss felesége és annak testvére viszont ugyancsak elég színtelen karakterek, mint ahogy Bobby új asszonykája, Ann is az. Az egész Bobby vonal fárasztó, látszik, hogy Patrick Duffynak nem sok kedve van Southforkhoz, meg úgy az egész Dallashoz, nem is erőlteti meg magát, a betegsége okozta fájdalmát is úgy játssza el, mintha éppen rájött volna a cifra, de 50 km-es körzetben nem találna egy árva WC-t sem. Mégis kell a sorozatba, mert valamiért még mindig a régi arcok viszik el az egész balhét.

Bár az eredeti szereplőkön erősen látszik az idő múlása, színészileg mégis hozzák az elvárhatót. Kinézet tekintetében Samantha az egyetlen kivétel: remek bőrben van, őt vagy az alkohol, vagy a plasztikai sebészek konzerválták (már amennyire lehetséges), de élünk a gyanúperrel, hogy inkább az utóbbi verzió lesz a ludas a 72 éves Linda Gray visszafogott öregedéséért. Még az esküvő alatt cameozó Lucy is öregebbnek tűnik nála, aki túl az 50-en úgy néz ki, mint egy kivénhedt, munkamániás New Jersey-i prosti. Charlene Tilton annyira megcsúnyult, hogy esténként benéznél az ágy alá, nincs-e ott véletlenül. Boogeyman sírva adná vissza a diplomáját ijesztgetésből. A következő képet is csak saját felelősségre ajánljuk megtekinteni:

Az új Dallas „amolyan mindenki megkapja, amit akar” rendszerrel működik: aki bírta a régi vonalat, az kap egy jó adag Jockey-féle problémakezelést (Larry Hagman még 80 évesen is lejátszik mindenkit a képernyőről), egy kis Bobby-féle töketlenkedést, de aki egy új drámasorozatra vágyik, nagyjából a Dirty Sexy Money stílusában, az sem fog csalódni. A 2012-es szériának minden esélye megvan arra, hogy hosszú évekig megmaradjon, az első részek alapján kifejezetten kellemes szórakozás, sok csavarral, és ha meg tudjuk bocsátani a fiatalok néhol vérlázítóan rossz színészi játékát, akkor egy meglepően nézhető drámasorozatot kapunk. Továbbra is lesznek cameók a régi szereplőkkel (a következő epizódban Cliff Barnes is visszatér), árulás, jó csajok, pénz, de mindez modernebb köntösben, fiatalok segítségével megtámogatva. A recept a régi. Mi pedig még mindig megkajáljuk, ráadásul jóízűen.