A sztori a tragikus múltú és szétszéledt Conlon családra összpontosít. Az apa (Nick Nolte) alkoholizmusa feleségét a halálba kergette, két fia pedig őt hátrahagyva próbált új életet kezdeni. Ami Brandon-nak (Joel Edgerton) sikerült, abba sajnos Tommy-nak (Tom Hardy) beletört a bicskája, így az előbbi egy anyagi gondokkal küszködő ám boldog családdal, az utóbbi pedig egy boldogtalan sorssal osztja meg mindennapjait. A szétrobbant famíliát aztán mégis összehozza a sors, amikor Brandon a család anyagi csődje miatt, Tommy pedig apja edzősködése alatt egy ígéret betartása érdekében ugyanarra a pénzdíjas MMA versenyre nevez be. A cselekmény könnyen követhető, mondhatni sablonos. A tavalyi A harcos után, jól ismerve a hasonló sportfilmnek álcázott felemelkedés-történetek dramaturgiáját, egy percig sem volt kétségünk afelől, hogy merre is terelgeti hőseinket a sztori.

Technikai szempontból nem lehet okunk panaszra. A fényképezés szimpatikus elemekkel operál. A film a két testvér történetét találkozásukig eltérő színtónusokkal festi le, és többször is tiszteletét teszi a szemtanú-kamera, amikor a meccsek egy-egy mozzanatát a nézőtérről láttatja az operatőr. A vágás kellőképpen dinamikus, a helyenként visszafogott, később egyre hangsúlyosabb zene pedig intelligensen szolgálja ki a vásznon látottakat. Gavin O’Connor (A zsaruk becsülete) rendezőre messzemenőkig illik a becsületes iparos jelző. Az ezerszer látott elemeket ügyesen variálja élvezhető egésszé.

A filmet egyértelműen a Nolte-Edgerton-Hardy triumvirátus veszi a vállára, és emeli a fellegek közé. Nolte gurgulázó hangjával, nyúzott arcával a valaha látott legszánalmasabb ex-alkoholista, aki kétségbeesetten próbálja visszaszerezni fiainak rég elveszített szeretetét. Amikor felbukkan családos gyermeke házánál és megpillantja unokáit, az a jelenet jó eséllyel minden nézőnek gombócot rak a torkába. Hardy már a Bronson-ban is villantott a tehetségéből, de most egy olyan alakítást tett le az asztalra, melyet nyugodt szívvel nevezhetünk a tavalyi év egyik legerőteljesebbjének. A színész brutálisan erős jelenléttel söpör le mindenkit a vászonról. A nehéz sorsú, súlyos terhet cipelő harcos csendes, mindig behúzott nyakkal jár, de mégis olyan tűz lobog a szemében, mely szinte bénítólag hat a nézőre.

Warrior - A végső menet (Warrior)

• Hossz140 perc
• Rendező Gavin O'Connor
• Főszereplők Tom Hardy, Joel Egerton, Nick Nolte
• Kinek? Férfiaknak / Férfias nőknek / Férfiaknak

Ráadásul Hardy a szerep kedvéért akkora csuklyásizmokra és olyan masszív testfelépítésre tett szert, melyek spártai aurával erősítenek rá szuggesztív jelenlétére. A családja egzisztenciájáért harcoló apa az említett karakterekkel szemben nem nevezhető jutalomjátéknak, de Joel Edgerton szerencsére tisztességgel hozzáteszi a magáét, így az ő karaktere szolgál azonosulási pontként a néző számára. Bár helyenként már a Karate kölyökben is cikibélyegzővel ellátott elemek láthatóak a vásznon, ezeket a háttérbe taszítja a harci jelenetek kézzelfogható feszültsége. Az utolsó meccsnél aztán a főszereplők eltemetett konfliktusai őrjöngve törnek a felszínre, mi pedig elképedve bámuljuk a mesteri finálét, a végső megadás szívfacsaró momentumával együtt, amikor még a legkeményebb ketrecharcosnak is „belemegy valami a szemébe”. Ez az a pont, amikor a film összes hibája, a sete-suta történet az itt-ott megfigyelhető logikai bakikkal együtt felolvadnak a katartikus élményben, mi pedig elégedetten csettintünk. A film tanulsága nem csupán az ezerszer felmondott frázis, mely szerint a sport végső soron az emberről szól, hanem ennél sokkal több. Ez a mozi ugyanis a férfiról szól. Az érzékeny, de büszke, a megsértett, a felelősségtudatos, a meggyötört, de mégis talpraálló és sorsával szembenéző férfiról. Megpróbálkozunk egy merész műfaj-meghatározással: A Warrior olyan, mint egy tündérmese, amit vénásan telenyomtak tesztoszteronnal. Ne hagyd ki!