Kritika: Hóember

Hollywood első Jo Nesbø-adaptációja alaposan elássa a lécet a hóréteg alá. Vérfagyasztó, de nem úgy, ahogy kéne.

Tulajdonképpen érthetetlen ez az egész. Az északi krimik talán legnépszerűbb szerzőjére sok mindent lehet mondani, de hogy ne legyenek filmszerűek az írásai, no, azt nem igazán. Hetedik Harry Hole-regényére nem véletlenül ugrott rá még jó pár évvel ezelőtt Martin Scorsese – aztán rendezői minőségében ki is ugrott belőle. Biztos nem akart felvenni kabátot. De a projekt még így is eléggé ígéretesen hangzott. Igaz, a forgatókönyvért felelős szakemberek, Hossein Amini és Peter Straughan eléggé vegyes értékben dolgoztak eddig, de Tomas Alfredson (Engedj be!, Suszter, szabó, baka, kém) legalább skandináv rendező, ráadásul annak is elég jónak ismertük eddig – hát csak meg tud csinálni egy olyan sorozatgyilkosos mozit, aminek Michael Fassbender a főszereplője, nem igaz?

Hogy pontosan mi történt, a vászonra küldött végeredményt látva talán most még nehezebb megtippelni, mint általában. Természetesen azok kedvéért (is), akik nem olvasták a könyvet, véletlenül sem leplezném le, hogy az édesanyákat gyilkoló hóembergyártó kisiparos miért csinálja, amit csinál, bár most az a helyzet, hogy talán még segítene is a film befogadásán némi összeszedett spoiler. A Hóember cselekménye ugyanis olyan latyakos-zavaros, hogy Fassbender bármennyire is igyekszik élővé varázsolni az alkoholista nyomozófenomént, elképedt ábrázatával mintha ő is csak a bocsánatunkért esedezne. Amit ugye lehet tudni, hogy mint mindig, a killer most sem áll le, belemászik az ügybe a politika, s persze Harry Hole is – aztán már akkora a kavarodás, hogy hókotrók egész hadserege se tudna rendet vágni a történetben. Ezért hát jön a banális finálé, s a megkönnyebbülés: vége lesz a kínlódásnak.

Bele sem merek gondolni, hogy vajon hányszor vágatták át a filmet a szakma 3 Oscar-díjas zsenijével, Thelma Schoonmakerrel, mire elengedték. És ami a durva, hogy Scorsese legendás vágója csak a film stáblistáján szerepel, egyelőre az összes adatbázisban és sajtóanyagban Claire Simpsont jelölik vágóként, aki egyébként szintén Oscar-díjas, de valószínűleg Schoonmaker volt az, akit végül beültettek megmenteni a menthetőt. És az erőlködés, a pánik, na, az nagyon érződik ezen a legalább valamennyire hangulatos 119 percen. Itt metszünk le még egy kicsit, ott vágjon még három szenvedő arcot a Fassbender, amott aggodalmaskodjon a Rebecca Ferguson és a Charlotte Gainsbourg, J.K. Simmons fenyegessen a tekintetével, ahogy szokta – a rémisztően szétmállott Val Kilmerrel meg majd lesz valami.

Nos, valami, az tényleg lett a Hóemberrel, jó néhány valami van benne, de igazi filmélménnyel, feszültséggel nem igazán tud szolgálni. És mivel a gyilkosságok is csak úgy megtörténnek – néha olyan semmitmondóan, mint mondjuk a beszélgetős jelenetek, ahol a szereplők hosszasan néznek bele a másik szemébe, hátha attól dráma is lesz. S mivel nem igazán kötnek le minket valóban zsánerszerű mutatványokkal, bőven van időnk az olyan dramaturgiai bakikkal foglalkozni, mint az például, amikor Hole kénytelen eljönni egy koncertről a fiával, mert felhívják, hogy munka van: eltűnt még egy nő. De miután leadja a srácot, ez gyorsan el is felejtődik, hirtelen nem lesz munka, senki meg sem említi, hogy indulni kéne – hősünk így hazamegy és félmeztelenül szomorkodik reggelig.

Futnak a történetszálak, zajlanak az események, néha csak azért, hogy  minél több jelenet legyen benne, a színészek el is hiszik, hogy valami izgalmasban vannak, s miattuk néha nagy nehezen a Hóember csak-csak felér egy gyenge közepes sorozatgyilkosos film szintjére – de amint felér, gyorsan el is olvad, s aztán megint csak egy pocsolyát bámulunk tovább. Sehol Nesbø kényelmetlen témafelvetésének megrendítő ereje, sehol az igazi borzalom, sehol a katarzis, sehol semmi. Csak a hó, meg a hideg.

De a legvégén azért, mint oly sokszor, mégis nekik áll feljebb, s megpróbálják jelezni nekünk, hogy hahó, ezzel szeretnénk ám továbbmenni, ebből lehetne ám egy franchise! Hát, ja, lehetne. De így? Minek?

4
  • Nehéz elhinni, hogy a könyv hatásos – pedig nagyon az!
  • Nehéz elhinni, hogy ez így sikerült – pedig tényleg!
  • Nehéz elhinni, hogy Fassbender se tudja megmenteni – pedig próbálkozik!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon