– Nemrég egy interjúban kifejezetten bohócnak és hedonistának vallottad magad. Ez azért a szerepeidből nem annyira jött eddig le. Tudatos döntés eredménye, hogy ez nem derült ki rólad, vagy csak így alakult?

– Mind a kettő. A pályám elején sokat kellett dolgoznom azon, hogy kikerüljek azokból a skatulyákból, amikbe nem vagyok való, beleviselkedtem magam ebbe a búbánatos értelmiségi szerepkörbe. Ezért aztán, hogy én bohóc vagyok, vagyis az is, nincs szem előtt.

– Kifejezetten jól állna neked egy könnyedebb szerep, de valahogy nem találtak meg téged ezek a lehetőségek. A Terápia segíthet szerinted neked abban, hogy ez megváltozzon?

– Nem hiszem. Éles szem kell, hogy egy emberben észrevegyük azt is, ami nincs a homlokzaton. Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről rendezője csodálatosan érzékeny alkat, és meg is ismert a Terápia évadai alatt. Látta, amikor hülyéskedek, vagy röhögtetem a stábot, ha elfáradtunk. Ezért rám mert osztani egy ravasz, korrupt és cinikusra fáradt rendőrfigurát, akinek a megjelenése, az egész habitusa nagyon is különbözik attól, amit a sorozatban csináltunk.

– Úgy láttam, hogy te azt a szerepet baromira élvezted, mert volt benne mozgástered.

– Természetesen.

– Hogy érzed, bőven elég volt már ez a háromévadnyi Terápia? Vagy nehéz elengedni Dargayt?

– A Terápia ritka szerencse egy színészi pályán. Egy munka, ahol kompromisszummentesen lehet dolgozni, létezni.

– Abszolút kompromisszummentesen?

– Igen. Nagyszerű színészek partnere voltam, nagyon erős rendezőkkel, ritka kiérlelt forgatókönyvekkel, minden erőltetéstől, túlzástól, sikerhajhászástól mentes anyagokkal. Ha valaki egy ilyen szerepet megkap, az, igen, nagyon szerencsés. A könyvekkel kezdődik ez, a forgatókönyvvel. Nem fordításokról volt szó már az elején sem, a mi szerzőink megerősítették az egyébként sem éppen gyenge eredeti könyveket is. A harmadik évadban már van olyan szál is, amelyik nem szerepel egyetlen másik országban létező verzióban sem. De az előző kérdésedre válaszolva, persze, szívesen csinálnék még ilyen minőségű dolgot.

– Az HBO eléggé őrült lenne, ha valamilyen módon nem hozna téged vissza valamilyen más projektben.

– Hozd nyilvánosságra ezt a véleményt (nevet)...

– Mennyire nehéz neked Dargay bőrében? Én abszolút kívülállóként azt látom, hogy borzasztóan finom színészi eszközökkel kell élned, és úgy gondolom, hogy ez iszonyúan nehéz munka lehet, mert könnyen eshet az ember túlzásokba.

– Jelen kell lenni... Furcsa módon nem akkor a legnehezebb, amikor rajtad van a kamera, hanem amikor a partneren. Ha ott pihensz, ő nem tud működni.

– De hát ilyen partnerekkel azért elég könnyű lehet dolgozni.

– Így van.

– Az segítség vagy inkább nehezítés, hogy a Terápia sokszor kicsit olyan, mint egy színházi előadás?

– Nem olyan, egyáltalán nem. Talán a szobadíszlet miatt gondolod ezt, vagy azért, mert az eszköztár, ahogyan itt játszunk, színházi anyanyelvünk, a pszichológiai realizmus. Ez a játékmód színpadon ma már néha útban van, de mi, magyar színészek ebben képződünk, ezt tanuljuk. De magában a Terápiában semmi teátrális nincs.

– Az új évad mondjuk valóban nagyon mozis.

– A Terápia egyébként is rafinált találmány, főleg dramaturgiailag. Három műfajt sodor össze, olyanokat, amelyek általában önmagukban is megtartanak egy-egy sorozatot. Egyrészt kalandfilm. Nem látszik rajta elsőre, de nagyon is az: mind a két hős, aki szemben ül egymással, bajban van. Néha egyenesen életveszélyben. Mindegy, hogy vonattetőn hasal a főhős és lőnek rá, vagy egy kanapén ülve küzd az életéért: ugyanúgy azonosulunk vele, féltjük, szorítunk neki. Másrészt ez krimi, nyomozás, egy Columbo, Derrick. Valamit keresnek, ami nincs meg. Egy okot, egy nyomot, egy eseményt. Amit keresnek, persze az emberek élettörténetében van, a múltban, de akkor is, kis jelekből kell összerakni, detktívként. Harmadrészt voyeur-film, oda kukkolsz be, ahol nem lehetnél jelen. Ez a szeánsz csak kettejükre tartozik. A sorozat világsikere nem véletlen: ha valaki kitalál egy ilyet bonyolult hatást, számíthat erre.

– Azért a magyar verzió sikerében neked elég vastagon van szereped.

– Nem én vagyok a nagy szám, hanem a forgatókönyv, a partnerek, a rendezők.

– Na jó, de úgy éltél ezzel a szerencséddel, hogy beletetted a tehetségedet is, ez pedig már rajtad múlt.

– Jókor voltam jó helyen.

– Lehet, de képtelenség lenne most már elképzelni a Terápiát mással.

– Más is el tudta volna játszani.

– Attól nem félsz, hogy a tévések és a filmesek mostantól csak olyasmit akarnak látni tőled, ami Dargay szerepéhez hasonlít?

– Azért nem, mert Enyedi is meglátta bennem a lehetőséget, és sok tehetséges rendezőnk van még.

– Ha már megint a Testről és lélekrőlnél tartunk. Örülsz annak, hogy Oscarra visszük a filmet, vagy majdhogynem tökmindegy?

– Nem tök, csak majdnem. Az a film úgy jó, ahogy van. Hány olyan nagy film van, ami nem járt Oscar díj közelében, mégis megkerülhetetlen? Sok. Természetesen jó lenne egy Oscar-díjas filmben is szerepelni, de a Testről és lélekről nagyszerű, fontos mozi, akár nyer, akár nem. (A film női főszereplője, Borbély Alexandra azóta megnyerte legjobb európai színésznőnek járó díjat a filmben nyújtott alakításáért. – a szerk.)

– Neked nem fontosak a díjak? Csak a munka?

– Fontosak, csak nem elsődlegesek. Elsődlegesen az fontos, hogy jó legyen a forgatókönyv. Nem nézem én le a díjakat és a díjkiosztókat sem, sajnálom például, hogy nem tudtam ott lenni a Berlinálén, amikor a Testről és lélekről Arany Medvét nyert.

– Majd legközelebb.

– Jó, majd az Oscarra elvisznek, remélem.

– Azt szeretem benned, hogy bárkit hallok rólad beszélni, az mindig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel mesél rólad.

– Igen? Miért?

– Gondoltam, te tudod. Szerinted nem kellene?

– Nem tudom, azért a közeli munkatársaimmal elég elegyes kapcsolatban vagyunk. De örülök, ha szeretnek, majd próbálom nem elrontani.

 A Terápia teljes harmadik évada megtekinthető már az HBO GO-n, amit most 1 hónapig ingyen kipróbálhatsz, csak regisztrálnod kell.