Tangerine a címe. És a beteg-jelző talán nem is feltétlenül írja le pontosan a romlottsági fokát.

A CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt a Tangerine, egy független film, amely hányattatott sorsú transznemű prostik egyetlen napját dolgozza fel. Karácsony napja van, amikor is a transznemű Sin-Dee és öribarija, a szintén sorstrás Alexandra egyetlen beszélgetéssel pokollá változtatják egymás napját, hiszen kiderül, hogy Sin-Dee pasija, a rettenetesen pimp (egyébként tényleg strici) Chester csalja őt, ráadásul egy „igazi nővel, akinek muffja is van”. Sin-Dee elindul, hogy levadássza a nőt, és kérdőre vonja Chestert, miközben Tinseltown lemenő napja mindenkire ráragyog, legyenek azok akár bosszúszomjas transznemű utcai munkások, vagy autóban orálozó taxisok, és az egyetlen illat, amit nem visz a szél, az a fenyőé.

De mégis karácsony van, és a Tangerine ettől lesz valami rettenetesen beteg. Na meg attól, hogy az egyébként is a szakmában dolgozó két főszereplő, Kitana Kiki Rodriguez és Mya Taylor csak önmagukat adják, ami annyit jelent, hogy rettenetesen idegesítőek, dívák ők a legdurvább fajtából, Mya ráadásul valóban az is, hiszen énekesként is brillírozik. Az alakítások így teljesen életszerűek, hiszen nem is játszanak ezek a „színésznők”, így annyira utcai az egész, amennyire csak  lehet, és attól függetlenül, hogy legszívesebben az összes női szereplőt meglegyeznél egy péklapáttal már öt perccel a film kezdése után, tudod, hogy ennek ilyennek kell lennie, mert ettől hiteles.

Kérdés, hogy mennyire jó nézni mindezt. A Tangerine inkább megdöbbentő, brutálisan idegesítő, de valahol mégis szórakoztató, abszurd, és semmihez sem hasonlítható. Ha lesz forgalmazó, aki bevállalja itthon, az igen bátor. iPhone 5-ökkel forgatták Amerika egyik olyan bugyráról, ahová nem nagyon lehet bekukkantani, kivéve, ha már volt szerencséd a művésznőkhöz azon a környéken, ahol éppen dolgoznak. Ha azt hitted, hogy már mindent láttál karácsonyi film-témában, akkor várd csak ki, hogy valahol elkezdjék játszani a Tangerine-t. Meg fog lepni, az hótziher.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában