A számtalan típusú programot szervező vállalkozás három év alatt hatezer fősre duzzadt, és úgy fest, csak most fog beindulni igazán.
Azért vannak a jó barátok…
Minden 2009 tavaszán kezdődött, egy illegális, engedély nélküli bulival a Clark Ádám téri alagút tetején. Egy ötven–hatvan fős baráti társaság gyűlt össze, azzal a cseppet sem világmegváltó szándékkal, hogy együtt lógjanak, grillezzenek, sörözzenek, borozzanak, jól érezzék magukat. Ez volt az első hivatalos HaverVagy-buli, amelyet aztán következő években több száz happening követett. A HaverVagy immár intézményesített formában dolgozik azon, hogy egyre több és több ember tekinthesse magát mások haverjának és viszont. Kéri Csaba alapító és főszervező szerint egy nyitott, haverkodós közeg megteremtése volt a fő motiváció a ma már hatezer taggal bíró közösség létrehozásában.
– Mindig is szerettem kedves, jó fej emberek között lenni – kezdi Csaba. – Szerettem az olyan eseményeket, ahol megtalálhattam a saját közegemet, ahol az emberek képesek nyitottan közeledni egymáshoz, és jókat beszélgetni. Szerettem az olyan bulikat, ahol erre lehetőség nyílt. Mivel ilyen buli relatíve ritkán volt, arra gondoltunk pár barátommal, hogy létrehozunk egy közösséget, aminek a háttere egy weboldal, és ezen keresztül szervezünk olyan bulikat, amikre mindig is vágytunk. A legfontosabb az volt, hogy összegyűjtsük ezeket a kedves, nyitott embereket.
A nem-kritikus tömeg
Az alagút tetején rendezett partik a havervagyság védjegyének számítottak, de amikor már háromszáz fő bulizott a tér fölött, a rendőrség is felfigyelt ezekre az eseményekre. Egy szép napon, amikor Kéri Csaba elsőként jelent meg egy újabb buli napján, a helyszínen a rend mindig éber őrei fogadták. A HaverVagy eleinte úgy működött, mint egy exkluzív klub, amelybe csak meghívással és tagok ajánlásával lehetett bejutni, a szigorú, és a szervezők szempontjából jól ellenőrizhető kiválasztási elv jó darabig érvényben is maradt.
– Kétszáz emberig nagyon megnéztem, ki lehet tag – erősíti meg Csaba. – Volt, hogy felhívtam valakit, miért ajánlott egy bizonyos valakit, minek jött ez ide? Nem láttam, mi közös lehetne bennünk azzal az emberrel. Sokan jöttek az én közegemből, de nem a pénz számított vagy a siker, hanem az, hogy laza arc-e. Az évek során rájöttem, az emberi sokféleség – akármilyen banálisan is hangzik ez – az egyik legfontosabb és legszórakoztatóbb dolog. A sokszínűség ma már sokkal fontosabb számomra, már nem az a célom, hogy valamiféle kiváltságosokból álló klubot hozzak létre. Az egyik szlogenünk így hangzik: mivel olyan vagy, amilyen vagy, szeretném, ha közénk tartoznál!”
Miért akar valaki tag lenni?
Röviden azért, mert érdekes programokban lehet részt venni, olyan társaságban, amit jó eséllyel érdekesnek fog találni. Ezek a programok exkluzívak, izgalmasak vagy szórakoztatóak, esetenként mindegyik együtt. Megnyitás előtt bulizni a következő menő pubban vagy klubban olyasmi, amit sokan coolnak tartanak. Egy flashmob poénos dolog, és kis bátorsággal kiélheti az ember azt a csipetnyi – avagy sok – exhibicionizmust, ami benne bujkál. Filmvetítések és utána beszélgetés hozzáértő, intelligens emberekkel. Városnéző túra, premier előtti vetítés, felolvasóest, gourmet-est, bórkóstoló és a tudat, hogy egy exkluzív társaság tagja vagy. Nem csak egyfajta hedonizmusról, öncélú elitizmusról van itt szó: a tagok gyűjtést szerveznek, adakoznak, jótékonysági árverést tartanak. A közösség Facebook-oldalán látható képgalériákat nézegetve egyértelműnek tűnik, hogy a tagok szeretik ezt a dolgot, és aki részt vesz a programokon, az rendszerint jól érzi magát. Nem drága, mert a jegyek zöme 500 és 1000 Ft közötti, és természetesen nem kötelező minden programon részt venni.
Minden marketinges álma
A HaverVagy hatezres taglétszáma folyamatosan emelkedik. A tagok természetesen különböző korcsoportokba tartoznak, akiknek különböző típusú programokat kell ajánlani. A programokat biztosító háttérmunkát már nem lehet úgy megszervezni, mint egy nagyobb házibulit, ide bizony komoly bázis kell, több fős állandó legénységgel.
– Nem vagyok én dollárpapa, ráadásul a HaverVagynak nagyon komoly költségei vannak, amiket nem tudok zsebből fizetni – fejti ki Csaba. – Ráadásul van egy cégem, és azzal is kell foglalkoznom, így természetesen nagyon fontos, hogy ez a dolog profitábilis legyen, különben nem éri meg csinálnom. A legtöbb programra 500 és 1000 Ft körüli összeg a belépő, de ebből nem szokott gond lenni. Akinek ez sok, vagy nem szeretne részt venni egy adott programon, az nem jön el. Persze van ebben üzleti lehetőség is, de ma még a bevétel nagy része visszaforgatódik. Természetesen már ma sokkal nagyobb üzlet is lehetne, ha bizonyos dolgokat másképpen csinálnék, de nem ez a legfontosabb.
Közösségi startup?
Valaha egy exkluzív klubra vagy közösségre hasonlított, ma már sokkal inkább egy komoly tömeget megmozdítani képes vállalkozás, de ami megkülönbözteti a HaverVagyot hasonló jellegű csoportosulásoktól, az a marketinges szókinccsel élve minőségi fogyasztónak nevezett közössége. Minden cég ezt a réteget szeretné elérni,őket szeretnék a vevőik, fogyasztóik között tudni, és tessék, a HaverVagy összegyűjti és könnyen elérhetővé teszi ezt a fizetőképes, harminc körüli, feltehetően diplomás réteget. Nem véletlen, hogy igen nagy cégek keresték meg eddig is Csabát, és az sem, hogy az elmúlt egy évben nyitott menő pesti romkocsmák, bárok szívesen adtak helyet exkluzív HaverVagy-buliknak a nyitás előtti, nulladik estén (vagy akármikor).
Alkoholt és üdítőitalokat áruló cégek kínálják fel termékeiket, hogy a tagok ezeket fogyasszák a rendezvényeken. Amikor a HaverVagy közösség egy flashmobbal rukkolt elő a Sziget fesztiválon, a Sziget Kft. – amely évről évre egyre szigorúbb feltételek mellett regisztrál újságírókat, a szolgáltatóegységek személyzetét, a fellépők stábját – ezer repijegyet passzolt Csaba vállalkozásának. A HaverVagy-tagoknak egy nappal korábban nyit a Sziget! – olvashatjuk Facebook-oldalukon.
– Az első flashmob után megkeresett a Coca-Cola, a T-Mobile és a Sziget – mondja Csaba. – A szigetes flashmobot például a Sziget mellett egy nagy multicég is támogatta, ők fizették a stábot, amely rögzítette az eseményt, és egy ilyen felvételnek bizony elég durva költségei vannak. A táncprogramokra egyébként értelemszerűen a nagyon fiatalok járnak. A táncosoké egy szinte külön közösség, olyan 2500 fővel. Gerendai Károly gesztusa egyébként nagyszerű volt! Neki sokat köszönhetek, mert a kezdetektől fogva sok remek tanácsot kaptam tőle, és mai napig rendszeresen kikérem a véleményét. De említhetném Friderikusz Sándort is: az ő könyve adta az utolsó lökést a HaverVagy elindításához három éve. Én egyébként a mai napig egyfajta startupként nézek a Havervagyra.
Nem randikról szól
A HaverVagy nem egy álcázott társkereső vállalkozás, az emberek nem a csajok vagy pasik miatt lesznek tagok, bár a szándék azért előfordul, de ahol férfiak és nők találhatók egy légtérben, ott miért is ne fordulna elő? Csaba szerint a HaverVagy sok embert hozott össze, szerelmek, üzleti, emberi kapcsolatok születtek, van HaverVagy-házasság és HaverVagy-bébi is. Ennek ellenére a tagok java része tényleg a hasonszőrűek társasága, a minőségi időtöltés, a szórakozás, új élmények és barátságok megszerzése miatt jár el a programokra.
Csaba kezdetben minden programon részt vett, de manapság már van néhány olyan dolog, amit kihagy. Nem minden úgy alakult, ahogyan eltervezte, és azt sem titkolja, hogy a HaverVagy három és fél év alatt az ő világlátását is jelentősen befolyásolta. – Azt tanultam az évek alatt, hogy nem kell pontosan ragaszkodni ahhoz, amit elterveztél, mert semmiből sem az lesz, aminek indult!
Barátok határok nélkül
Az egyik legnépszerűbb programjuk a klikkesedésmentes buli, amely során randomszerűen sorsolják össze egy asztalhoz a bulin résztvevőket. Így érik el azt, hogy nem csak régi ismerősök mozognak együtt különböző bulikon, hanem valóban új ismeretségek jönnek létre. A program elképesztően népszerű, de Csaba a közeljövőben rengeteg olyan funkciót szeretne beletenni a portfólióba, amelyek jelenleg nincsenek még.
– Amellett, hogy a HaverVagy valóban rengeteg embert hozott össze mindenféle formában, az egyik legnagyobb értéke és akár feladata is, hogy nyitottabbá tesz embereket – vallja Csaba. – Nyitottabbá emberekre, kapcsolatokra, élményekre. Azt tanítja meg nekünk és nekem is azt tanította meg – és ezt tényleg nem gondoltam volna –, hogy valami érdekes és értékes mindenkiben van. Apukám idézte nekem mindig kiskoromban Kosztolányit: „a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy”. Annál, mint amit a budapesti éjszakában tapasztalunk, hogy mindenki csak áll és nem szól senkihez, sokkal-sokkal izgalmasabb nyitottnak lenni, haverkodósnak, viccesnek, kedvesnek és kíváncsinak. Úgy hozzáállni egymáshoz, hogy valami haveri mindenkiben lehet. Ezt itt egyre többen éljük át, tanuljuk meg, és én azt szeretném, ha minél többen lennénk ezzel így.
Nem kérdés, hogy a HaverVagy izgalmas időszak előtt áll. A közösség körül szemmel láthatóan pozitív energiák kulminálódnak – mintha mindenkiből a jót hozná ki –, a jelenlegi tagok elégedettek, a wannabe havervagyok folyamatos utánpótlást biztosítanak, a befektetők befektetnének, a tulajdonos előtt pedig számos izgalmas lehetőség áll, mind üzleti, mind pedig spirituális szinten. – Sosem lennék tagja egy olyan klubnak, amely engem is elfogadna tagjának – jelentette ki Woody Allen egykor, de a HaverVaggyal kapcsolatban sokan egészen másképpen éreznek, és ezzel nincs is semmi baj.
Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: The Four: fiatal hazai divattervezők Hollywoodban
A helyszínt és a finomságokat köszönjük a Doblo Bor & Bárnak!
(Fotó: Tóth István)