5 lehetséges célállomás Ronaldónak, ha elmegy Madridból

Még a csapból is az folyik, hogy Ronaldo elhagyja a Real Madridot, lássuk, hol folytathatja.

A portugált adócsalással vádolják, úgy érzi, üldözik, ezért a spanyol sajtó szerint közölte a Real Madriddal, elhagyja a klubot. Ennek ellenére minket meglepne, ha végül tényleg távozna, mert egyszerűen a Ronaldo–Real páros jelenleg tökéletes, mindkét fél sokat veszítene, ha felbomlana. És tény, hogy az ilyen kaliberű sztároknál nagyon fontos, hogy megbecsülve érezzék magukat, de ha csak az érveket nézzük, akkor Ronaldo maradni fog. Mert nyerni akar, erre pedig a legtöbb esélye a Reallal van.

Viszont láttunk már néhány elég meredek dolgot a futballban, így összeszedtük, melyek lehetnek az alternatívák a portugálnak, ha mégis dobbantana.

Manchester United

Korábbi klubja, számtalanszor lenyilatkozta, mennyit köszönhet az MU-nak, szinte biztos, hogy szívesen menne, és az is, hogy a United is visszavenné. Mourinhóval már dolgozott együtt, Ibrahimovic pótlására pedig több mint megfelelő lenne.

PSG

Kevés csapat tudná megfizetni Ronaldót, a PSG határozottan ebbe a csoportba tartozik. Korábban már pletykaszinten összeboronálták a franciákkal, az MU után pedig a PSG lenne a második leglogikusabb lépés.

Bayern München

Elsőre kicsit meredeken hangozhat, de azért egyáltalán nem elképzelhetetlen. Mert, ha elmész a Real Madridból, akkor kevés olyan klub van, amely nem jelent masszív visszalépést, a Bayern pont ilyen. Ráadásul Ancelotti az edző, akivel nyert már Bajnokok Ligáját Ronaldo, Münchenben pedig minden adott lenne, hogy újra sikerüljön nekik. Na meg Lewandowskival is szívesen játszana egy csapatban.

Sporting

Ez már problémásabbnak tűnik, még akkor is, ha arról a klubról van szó, ahol Cristiano Ronaldo elkezdte profi pályafutását. Négy-öt év múlva valószínűbb lenne a váltás, de ha most dönt úgy, hogy hazamegy, akkor csak a Sporting jöhet szóba.

MLS

Néhány év múlva szinten biztosan az USA-ban is kipróbálja magát, 32 évesen, talán pályája csúcsán (ha a megnyert kupákat nézzük, mindenképp) viszont még korainak tűnik az MLS. Ennek ellenére már most tökéletesen passzolna oda, óriási sztár lenne, olyan, amilyen Beckham óta nem játszott az Egyesült Államokban.  Ennek ellenére a Sporting mellett az MLS-nek van a legkevesebb esélye az ötösből, de azért még így sem akkora hülyeség, hogy legalább ne említsük meg.

 

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon