Gylfi Sigurdsson egy csel után távolról lőtt védhetetlen gólt, az Everton viszont továbbra is borzasztóan gyenge.

A szezon előtt az Evertont a szakértők és a szurkolók is minimum a hetedik helyre várták, 13 forduló után viszont csak a 16. helyen áll a csapat, most is kikapott 4–1-re a Southampton vendégeként.

A nyár nagy igazolása – Rooney mellett – az izlandi Siggurdsson volt, akiért majdnem 50 millió eurót fizetett a vezetőség, és ha a csapatnak nem is megy, legalább az izlandi most igazolta, hogy nem ablakon kidobott pénz volt az ára.

Másik szögből, egy csellel elküldött két védőt, majd a lövés:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában