N’Golo Kanté az egyik legszerényebb és legszimpatikusabb futballista jelenleg.

Kanté a tavaly bajnokságot nyerő Leicester talán legfontosabb futballistája volt, majd nyáron a Chelsea-hez szerződött, és Conte csapatában is az egyik legjobb. Fáradhatatlan, rengeteg labdát szerez, és uralja a középpályát a világ legfizikálisabb bajnokságában annak ellenére, hogy 169 centi és 68 kilogramm.

Na meg egy végtelenül szerény srác, aki egy Mini Cooperrel jár még mindig.

„Soha nem voltam az autók szerelmese, a Minit még akkor vásároltam, amikor a Leicester leigazolt, és azóta sem cseréltem le.”

110 ezer fontot, vagyis kábé 40 millió forintot keres hetente, de neki megfelel a Mini Cooper

Kanté pályafutása több szempontból is csodaszámba megy. 19 éves koráig a francia kilencedik osztályban futballozott, és senki nem hitt benne. A legtöbb edzője azt mondta, soha nem lesz profi futballista, mert egyszerűen nem elég jó. Majd a 2012-13-as szezonban a francia harmadosztály legjobb játékosa volt, ezt követően pedig leigazolta a Caen. Ekkor indult be a pályafutása, egy évvel később már a francia első osztályban neki volt a legtöbb szerelése. De még ekkor sem hittek benne a topklubok, ezt bizonyítja az is, hogy végül a Leicester megvette. Angliában pedig már az első évében káprázatosan játszott, és idén is a bajnokság egyik legjobbja.

„Kanté annyit futott, hogy azt hittem, elemmel megy. Minden edzésen futott folyamatosan. Már szólnom kellett neki, hogy lassítson, és ne rohanjon minden labda után. Aztán tíz másodperccel később ismét futott.”

Ezt Claudio Ranieri a Leicester edzője mondta róla. És Kanté pozitív értelemben vett egyszerűségét nem csak a Mini Cooper szemlélteti tökéletesen. Még mindig sokat jár haza, és otthon most is az az egyszerű srác, aki évekkel ezelőtt volt, és aki tudja, az életben a futballnál vannak ezerszer fontosabb dolgok.

Idén egyébként minden meccsen játszott, és Conte egy bajnoki kivételével soha nem cserélte le. Tehát mondhatjuk, hogy Londonban is ő a csapat motorja.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Meglepődsz, hogy melyik a világ legértékesebb futballklubja

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

További cikkeink a témában