Andy Murray a tenisz új világelsője.

Djokovics negyeddöntőbeli kiesése után már csak egy győzelem kellett Murraynek Párizsban, hogy a következő héttől ő legyen a világelső. És ez játék nélkül sikerült, Raonic visszalépett, így a skót elődöntőzik, ami viszont még fontosabb, ezzel megelőzi Djokovicsot a világranglistán.

A 29 éves Murrayre sokáig örök negyedikként tekintettek, hiszen Federer, Nadal és Djokovics árnyékában volt évekig. A svájci és a spanyol viszont már nem az igazi, idén sokat voltak sérültek, Djokovics pedig a szezon végére összeomlott. Pedig az évet egy 44–3-as szériával kezdte, és júniusban úgy tűnt, még hosszú ideig az ő nevével fog kezdődni a ranglista.

Idén másodszor nyert Wimbledonban

Murray azonban egész évben remekül teniszezett. Wimbledonban nyert, játszott még két GS-döntőt, plusz két 1000-es tornán is ő volt a legjobb – meg az olimpián is, igaz az olimpia nem számít pontszerző tornának. Pályafutása legjobb éve a 2016-os, és az egész szezont figyelembe véve teljesen megérdemelten lesz világelső.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lenullázta a Dortmund a PSG-t és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

További cikkeink a témában