Ha igazán jó focit akarsz látni, nézd meg a Dortmund és a Monaco meccsét, ám ha izgalomra, taktikára és zsenikre fáj a fogad, ott a Juve–Barca.

Juventus–Barcelona (Tv: M4 Sport, 20.45)

2015-ben játszott utoljára egymás ellen a két csapat, de az meglehetősen fontos meccs volt: a Bajnokok Ligája döntője. Most is oda igyekeznek, de csak az egyikük érheti el a finálét.

És az a fura ebben a párosításban, hogy ránézésre kapásból azt mondod, 70%, hogy a Barcelona, ám ha alaposan megvizsgáljuk, akkor inkább a Juvéra tennénk. A torinóiak védelme az egész sorozatban tán a legjobb, pazar formában is van Allegri csapata, a BL-ben oda-vissza verték a Portót, és gólt sem kapott Buffon.

Ezek nem fekszenek a Barcelonának, ez a bajnokságban is látszik. Amikor megpróbál valaki focizni ellenük, akkor kap egy hármast, mint a Sevilla, ám ha rombolás és masszív fal van, akkor beleszaladnak néhány vereségbe. A PSG volt a kuriózum, mert Párizsban nekirontott a Barcelonának, és addig ütötte, míg kék-zöld nem lett. Na ez Torinóban nem fog megtörténni, a Juventus nem játszik vabankra, nem ver hülyére senkit, cserébe okosan nyer, és nem kap gólt.

Erre számítunk ma is, pláne, hogy a katalánok talán legfontosabb láncszeme, Sergio Busquets nem lehet ott az első meccsen eltiltás miatt, André Gomes meg egyenlő a vereséggel.

Ebben a BL-szezonban két kemény meccse volt idegenben a Barcelonénak, mindkettőt elveszítette (Man. City 1–3, PSG 0–4). A Juventus is elkapja Messiéket, de ekkora különbség nem lesz.

Várható kezdők:

  • Juventus: Buffon – Dani Alves, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro – Khedira, Marchisio – Cuadrado, Dybala, Mandzukic – Higuaín
  • Barcelona: Ter Stegen – Mascherano, Piqué, Umtiti – Sergi Roberto, Rakitic, André Gomes, Iniesta – Messi, Suárez, Neymar

A másik meccsen két gálacsapat meccsel, két remekül támadó, sok gólt szerző fiatal együtt, látványos meccsre számítunk.

Borussia Dortmund–Monaco (Tv: Sport1, 20.45)

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában