Már másfél hét eltelt az idei BL-döntő óta, de a sportvilág még mindig a kijevi mérkőzés eseményei körül pörög. Ez akár rendben is lehetne, csakhogy nem a Real történelmi triplázása vagy Bale túlvilági gólja szolgáltat beszédtémát, hanem főként Ramos szankcionálatlan és megmagyarázhatatlan tettei, valamint minden idők legrosszabb BL-döntős kapusteljesítménye, amelyet szegény Karius hozott össze.
A Ramos–Szalah-történetről még évek múlva is beszélni fognak, hiszen a mérkőzés kimenetelét befolyásoló eseményről van szó, ráadásul eldönthetetlen kérdés marad talán mindörökre, hogy Ramos szándékosan sérülést akart-e okozni, vagy csupán szerencsétlen összeakadásról volt szó.
Azonban ez a történet már kétségtelenül túl van a csúcspontján – a cselgáncsszövetség is megszólalt közben –, és a Liverpool is próbál továbblépni az újabb elbukott döntőn – például Fabinho leigazolásával –, közben pedig a Real háza táján a történelmi triplázás után a feje tetejére állt a világ – Zidane leköszönt, Bale és Ronaldo szekere is kifele áll –, és különben is: a nyakunkon az oroszországi vébé, amelyen korunk egyik legszimpatikusabb sztárjátékosa, a vállsérülést szenvedő Szalah is ott lesz.
Szóval amikor már azt hittük, lezárhattuk, elengedhettük ezt a BL-döntőt is, jött egy újabb csavar. Pontosabban egy orvosi szakvélemény, amely új megvilágításba helyezheti a döntőben látott két eget verően nagy potyagólt.
Úgy fest, Ramos másik emlékezetes húzása is döntő módon befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, hiszen Karius egy orvosi szakvélemény szerint agyrázkódást kapott az után, hogy a spanyol a második félidő elején, 0–0-ás állásnál könyökkel keményen eltalálta a kapus halántékát.
Ross Zafonte, a Massachusetts General Hospital traumás agyi sérülésekkel, agyrázkódásokkal és egyéb neurológiai rendellenességekkel foglalkozó specialistája szerint
a fejére kapott ütés azonnal térbeli vizuális zavarokat okozhatott, és bár maradandó károsodás nem történt, a tünetek egy része még a vizsgálatok időpontjában is érzékelhető volt.
Az agyrázkódás tünetei egyébként napokig, hetekig vagy még annál is hosszabb ideig fennállhatnak, ugyanakkor a Bostonban átfogó kivizsgáláson áteső Karius állapota jelentős mértékben javult az elmúlt időszakban, és az orvosok további javulást, valamint teljes felépülést várnak.
Az ominózus eset:
A világ valószínűleg itt is két táborra szakad majd: az egyik csoport újra máglyára küldené Ramost, amiért a vörösök másik kulcsemberét is likvidálta, míg mások szerint ez már belemagyarázás, szerecsenmosdatás, és érdemes továbblépni a történteken, Kariust pedig örökre elfelejteni. Ugyanakkor érdemes hidegvérrel végiglapozni a fejleményeket, és tisztázni néhány kérdéses dolgot – már amennyit persze lehet belőle.
Parasztvakítás vagy valóság?
Azt talán fölösleges feltételezni, hogy a bostoni kivizsgálás s a diagnosztizált agyrázkódás csupán parasztvakítás, utólagos mesterkedés, hiszen csak egy orvosi szakvéleménnyel állunk szemben, amely nem az egyik azonosítatlan, kétes hitelességű cincirikeresztúri vagy pinyőpalotai háziorvostól jött két tyúkért cserébe, hanem az Egyesült Államok egyik legnevesebb és legrégibb kórházából, amely egyben a Harvard Egyetem orvosi karának az oktatókórháza és kutatóintézete is. Persze, ha a Föld lapos és az annunakik köztünk élnek, akkor az is lehetséges, hogy mindez csak utólagos kitaláció, a balikot megvették kilóra, és felejtős az egész. Még akkor is, ha ironikus módon korunk két vezető összeesküvés-elmélete kölcsönösen kizárja egymást.
Miért nem jelezte Karius, hogy nincs rendben?
Az viszont érdekes adaléka a történetnek, hogy Karius hogyan érezte magát az eset után. Az emberben ugyanis azonnal felmerül a kérdés: ha halántékon könyökölnek egy ilyen fontos meccsen, majd nem érzed jól magad, akkor jelzed az edző, a bíró vagy a stáb felé, hogy baj van. Cserét kérsz, de minimum megvizsgáltatod magad, és nem kockáztatod sem a csapatod sikerét, sem azt, hogy a karriered kettőbe törjön. Ugyanakkor a történet nem ennyire fehér vagy fekete, főleg nem a játék, vagyis egy BL-döntő hevében. Olykor pedig még a józan ítélőképesség is kevés, mert
az agyrázkódás tünetei ugyanis sokszor alig észlelhetőek és nem is mindig mutatkoznak meg közvetlenül az azt kiváltó esemény után.
Az agyrázkódás úgy jön létre, hogy az agy hirtelen mozgással nekicsapódik valaminek, majd ugyanilyen hirtelen lefékeződik. A sérülés kapcsán akár eszméletvesztés is felléphet, de az agyrázkódás sokszor nem jár eszméletvesztéssel. Így előfordulhat, hogy a sérült nincs is tudatában annak, hogy agyrázkódást szenvedett el, különösen akkor, ha az esemény kapcsán emlékezetkiesés is fellép. Az állapot helyes felmérését tovább nehezíti, hogy bár a sérülés következtében időnként horzsolások láthatók a fejen és a nyakon, de sokszor semmilyen külső jele nincs annak, hogy baleset történt.
Tehát elképzelhető, hogy Karius nem érezte magát rosszul, miután Ramos bekönyökölt neki, de a dekoncentráltság jelei már tapasztalhatóak voltak nála, és részben emiatt nem volt képes felmérni, hogy milyen messze van tőle Benzema a labda eldobásakor, valamint milyen ívet ír le Bale távoli, rendesen megcsavart lökete – amelyet ugyanakkor játszi könnyedséggel kellett volna védenie. Mert Kariusnak bármennyire is voltak bizonytalan mérkőzései az idény során, már hetek óta stabilan és jól védett – neki volt a legtöbb kapott nélkül lehúzott meccse az idei BL-ben. Látszólag az évek óta idült módon fennálló kapusgondok is megoldódni látszottak a Mersey vörösebbik partján, és úgy tűnt, Kariusnak a döntőn sem lesznek gondjai, hiszen nem egy nagy védést mutatott be.
Az első hibája viszont annyira amatőr volt, hogy szinte már az értelmezhetetlen kategóriába tartozik – persze mondhatjuk rá, hogy egyszerűen a nyomást nem bírta elviselni, ugyanakkor a kép egészét tekintve nagyon is valószínű, hogy az agyrázkódás befolyásolta a teljesítményét.
És tegyük hozzá, egy ilyen fontos meccsen mindenki száztíz százalékon pörög, a játékosok jelentős része élete meccsét játssza, és próbál beleadni mindent, akár sérülten is a pályán marad. Ez néha jól sül el, lásd a BL-döntőt törött ujjal végighajrázó Amorim esetét, néha pedig nem: a vállát fájlaló Szalah például Ronaldo Eb-döntős kálváriáját juttathatta eszünkbe, főként, mert a portugálok kulcsembere is megpróbálta folytatni a meccset, de percekkel később ő is sírva hagyta el a pályát, mert be kellett látnia: ebben sajnos ma ennyi volt.
A bírónak nem kellett volna megállítania a játékot?
Ha nem is fúj szabálytalanságot, a bíró utólag megállíthatja a játékot, amennyiben úgy ítéli meg, hogy fennállhat a sérülés veszélye. Karius esetében azonban minden olyan gyorsan történt: Benzema beadása után a labdát elemi erővel vágták ki a Pool-védők, miközben az ötös környékén Ramos és Karius összeütközött. Kisebb reklamálás után Karius viszonylag gyorsan feltápászkodott a földről, a bíró odasétált hozzá váltani vele néhány szót, a kapus pedig inkább dühösnek tűnt, mint dekoncentráltnak vagy zavarodottnak. Bár tegyük hozzá, Karius jelezte, hogy lekönyökölték, de talán senki sem gondolta, hogy ennyire komoly az eset. Sem a bíró, sem pedig ő – hiszen bármelyikőjük javasolhatta, kérhette volna az ápolást, a játék mégis ment tovább.
Hogy volt képes további bravúrokra?
Karius a könyöklést követően Isco és Benzema lövését is remekül hárította, felmerül tehát a kérdés: hogy volt képes ilyen védésekre ilyen állapotban? Kezdjük azzal, hogy miután a fejet ütés éri, az agy működésében zavar áll be, ugyanakkor a dekoncentráltságot és vizuális zavarokat nem feltétlenül kell látványos és állandóan jelentkező tünetegyüttesként elképzelni – sokszor maga az érintett sincs tisztában vele egészen addig, amíg nyilvánvalóvá nem válik az egész. Ezen a szinten már elég annyi, ha a szenvedő felet meggátolja a folyamatos, magas szintű koncentrációban, ami egy ilyen kaliberű mérkőzésen ugye szükséges, és mondjuk csak minden harmadik-negyedik esetben másképpen méri fel, számolja ki a labda röppályáját vagy a játékosok pozícióját.
Az UEFA szerint is minden rendben volt
További csavar a történetben, hogy a könyöklést az UEFA is megvizsgálta, ugyanis a labdarúgó-szövetségnek lehetőségében áll, hogy videofelvételek alapján utólag vizsgálatot indítson olyan szándékosnak vélt szabálytalanságok miatt, amelyeket a játékvezető a mérkőzésen nem szankcionált. A felvételek alapján Virgil van Dijk taszította Ramost Karius felé, így a szövetségben ülő fejesek úgy ítélték meg: nem volt szándékos Ramos könyöklése.
Ramos: ösztön vagy szándékosság?
Ugyanakkor a kérdés itt is adott: Ramos vajon tudta-e, hogy mit csinál, azaz visszahúzhatta volna-e a könyökét idejében, mint ahogy Szalah kezét is idejében elengedhette volna? Vagy csupán ösztönösen cselekedett? Ne feledjük:
- egy világ- és Európa-bajnok, sokszoros BL-győztes labdarúgóról, korunk egyik legsikeresebb és legprofibb sportolójáról van szó, aki egyrészt a sportág jeles képviselője,
- másrészt egy olyan játékosról, akitől nem állnak távol a piros lapok és a durva megmozdulások, és aki elég tapasztalt és dörzsölt ahhoz, hogy tudja, mikor és hogyan tudja az ellenfélnek a legnagyobb kárt okozni.
Úgy érezzük, ez a kérdés is eldönthetetlen marad – és ez már az a szint, amikor egy esetleges videobíró sem szolgáltathatna feltétlen igazságot.
Mert akadt volna olyan bíró, aki akár mindkét megmozdulására sárgát, netán pirosat adott volna – a mérkőzést vezető Milorad Mažić viszont nemhogy lapot nem adott, még szabálytalanságot sem fújt egyszer sem.
Ami viszont tény, hogy Sergio Ramosnak sikerült úgy lehoznia a meccset, hogy elkövetett szabálytalanság nincs a neve mellett, az UEFA pedig egyik esetét sem vizsgálja ki, tehát gyakorlatilag mindent vitt: a sárkány(oka)t is megölte, a királylány is az övé lett, és közben egy (karrier)karcolás sem esett a legényen. Még népmesehősnek is túl utópisztikus.
És Szalah? Élete eddigi legfontosabb mérkőzésén jutott neki harmincpercnyi játék, az aranylabda-esélyei valószínűleg elszálltak, kis híján a vébéálmai is. Karius pedig bérletet váltott a pszichés pokolba, ahonnan talán sosem fog végleg szabadulni. A futballkedvelő nézők pedig kaptak félórányi pörgést és egyórányi izgalmat, a fejükben pedig ott marad az örök szálka: vajon miképp alakulhatott volna a meccs, ha nincs az a két ominózus esemény, amely sajnos nemcsak beárnyékolta, hanem feje tetejére is állította a döntőt, és teljesen elvonta a fókuszt arról, amiről ennek a sportnak szólnia kéne. Az egészséges versenyszellemről, a tiszta körülményekről, valamint a játék szépségéről és öröméről.