A fourfourtwo.com összeszedte a világ valaha volt legjobb ötven focicsapatát. Puskás Ferenc három csapattal is felkerült a listára.

A 28. helyre a Budapest Honvéd 1950 és 1955 közötti, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József, Czibor Zoltán és Grosics Gyula fémjelezte csapat került, amely a magyar bajnokság egyeduralkodója volt az említett érában.

A 10. helyen az Aranycsapat áll. Puskásék olimpiai aranyat szereztek az 1952-es helsinki olimpián, 6:3-ra megnyerték az Évszázad mérkőzését az angolokkal szemben a Wembleyben, és 1949 májusa és 1956 februárja között csak háromszor kaptak ki. Ebből az egyik az elvesztett 1954-es vébédöntő az NSZK ellen.

A 4. helyen a Real Madrid 1955–1960 közötti csapata áll, amellyel Puskás öt bajnoki címet, három BEK-et és egy Spanyol Kupát nyert.

A legmeglelőbb talán az 50. helyre sorolt 2015–2016-os Leicest City szereplése a listán. Az angol kiscsapat úgy nyerte meg történelme során először a Premier League-et a 2015–2016-ös kiírásban, hogy az azt megelőző idényben még a kiesés elől menekült.

A teljes lista:

1. Ajax (1965–1973)
2. Brazília (1970)
3. Milan (1987–1991)
4. Real Madrid (1955–1960)
5. Barcelona (2008–2011)
6. Liverpool (1975–1984)
7. Spanyolország (2007–2012)
8. Inter (1962–1967)
9. Santos (1955–1968)
10. Magyarország (1950–1956)
11. Benfica (1959–1968)
12. Bayern München (1967–1976)
13. Torino (1945–1949)
14. Celtic (1965–1974)
15. Manchester United (1995–2001)
16. NSZK (1970–1976)
17. Independiente (1971–1975)
18. Juventus (1980–1986)
19. Hollandia (1974–1978)
20. Dinamo Kijev (1985–1987)
21. Barcelona (1988–1994)
22. Estudiantes (1967–1971)
23. Boca Juniors (1998–2003)
24. Preston North End (1888–1889)
25. Juventus (1994–1998)
26. Borussia Mönchengladbach (1970–1979)
27. Franciaország (1996–2000)
28. Budapest Honvéd (1950–1955)
29. Nottingham Forest (1977–1980)
30. Flamengo (1980–1983)
31. Ausztria (1930–1936)
32. Real Madrid (1984–1990)
33. River Plate (1941–1947)
34. PSV (1985–1989)
35. Franciaország (1982–1986)
36. Feyenoord (1968–1971)
37. Manchester United (1965–1968)
38. Brazília (1982)
39. Ajax (1992–1996)
40. Arsenal (1930–1935)
41. Leeds United (1968–1975)
42. Steaua Bucuresti (1984–1989)
43. Tottenham (1960–1962)
44. Arsenal (2003–2004)
45. Marseille (1988–1993)
46. Hamburg (1977–1983)
47. Wolverhampton Wanderers (1953–1960)
48. Chelsea (2004–2006)
49. Saint-Étienne (1973–1977)
50. Leicester City (2015–2016)

(Forrás: fourfourtwo.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Zinedine Zidane ülhet le a Bayern München kispadjára?

További cikkeink a témában