Minden napra jut egy újabb kisebb csatajelenet a lelki hadviselés című nagy úszóháborúban. És minden egyes nap előjön valaki, miért szuperek a körülmények, az edzők, a vezetők, az ország, miért akkora köcsög az a szemtelen, fiatal amerikai fiú, Kiss Laci bácsi pedig maga az érinthetetlen félisten. Még az ország első embere is úgy érezte, bele kell szólni. Pedig talán ideje lenne még jelképesebb szerepet szánni Kissnek.

Ez cseng a fülünkben Katinka második sajtótájékoztatója óta:

"Sokan mondták, hogy ne álljak ki másodszor is, mert ezzel öngyilkosságot követek el. Sokkal többet veszíthetek, mint amit nyerhetek."

Így is lett. Tökéletes érzelmi hadjáratot indítottak ellene, maguk előtt tolva a 75 éves szövetségi kapitányt, akit minden lehetséges eszközzel megaláztak, illetve ő minden lehetséges eszközzel megaláztatta magát. Hogy a végén népmesei hősként visszatérjen az idős bácsi, mint valami megmentő. A magyarok becsületének, a szeretnek és összefogásnak a jelképe.

Kiss László érinthetetlen.

Mert amikor úgy kábé az Aranybulla idején elkezdett edzősködni, majd Egérke trénere is lett, forradalmi újításai voltak, a világ egyik, ha nem a legjobb szakembere volt, Egerszegiből a világ valaha volt egyik legnagyobb úszóját nevelte. És ő edzette a szintén olimpia bajnok Kovács Ágnest és az olimpiai ezüstérmet szerző Güttler Károlyt. 1993-tól női szövetségi kapitány, 1999-től a válogatott szakvezetője.

Ergo ő maga az úszósikerek megtestesítője.

És ugye öreg is már, szóval nem illik bántani. Apropó, kor! Azt illik tisztelni, ám a kor nem érdem, hanem állapot. Laci bácsi persze múltjával kivívta a tiszteletet, de ez nem jelenti azt, hogy hibátlan, azt meg pláne nem, hogy sosem jár le a mandátuma, vagyis nem jelenti azt, hogy az idők végezetéig neki kellene lennie a kapitánynak.

Bár az azért nyilván sokaknak egyértelmű, hogy egy úszókapitány szakmai munkát érdemben nemigen végez, mindenki felkészül a saját edzőjével, aztán kvalifikálja magát az aktuális versenyre, Kiss pedig velük van, összeállítja a váltót, és ehhez hasonló fajsúlyos dolgokkal foglalkozik. Reprezentál. Amihez megvan a szakmai tekintélye, semmi kétség, ám ezt tehetné egy még reprezentatívabb álpozícióban, valamiféle szakmai tanácsadóként, tiszteletbeli elnökként, tudomisén.

Merthogy akár jöhetne az új hullám is, vérfrissítés, őrségváltás, és az ehhez hasonló klisék bármelyike. Akik majd most fognak előállni valami forradalmival, akik rugalmasabbak, akik a friss, korszerű tudást most szívták magukba, és nem negyven-ötven éve. Hol van Darnyi, Güttler, Szabó Joe? Vagy akár a még náluk is fiatalabbak, akik lendülettel, frissességgel, innovációval kompenzálják a rutint és az éveket.

Igaz, nem mindenkire csörög rá Orbán Viktor.

"Még aznap este, a David Cameron angol kormányfővel folytatott tárgyalásai után telefonon felhívott Orbán Viktor miniszterelnök. Kérte, gondoljam át a döntésemet, hiszen az úszóknak szükségük van rám."

A miniszterelnök úr (egyeseknek Miniszterelnök Úr) hívása meggyőző volt, átgondolta. Lemondott, majd azt mondta, mégse, nem ér a nevem, visszaszívom az egészet, sztornó, felejtsétek el. Pedig majdnem esély nyílt arra, hogy kicsit lentebb nyomják az átlagéletkort, és friss vér kerüljön a jó ideje pangó úszóerekbe. Történelmi esély – ahogy manapság dívik mondani. Hősként, áldozatként mehetett volna nyugdíjba, bábként(?) maradt. Persze rizikósnak tűnik egy olimpia évében, de Laci bá' szerepe úgyis csak névleges, az olimpiai aranyat Katinka és Shane szállítja majd. Akik viszont most rosszul jöttek ki ebből, mert miattuk majdnem elveszítettük A Kapitányt.

Aki amúgy tudod, miket nyilatkozott szeptember végén?

"A kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság valóban minden támogatást megad annak érdekében, hogy sportolóink helytálljanak a különböző világversenyeken, majd 2016-ban a riói olimpián."

Ami azonban az uszodák kapcsán történik, az tarthatatlan.

"Többszöri egyeztetést követően, mintegy másfél hónapos késéssel most váratlanul ért bennünket a hír, hogy a hat pályából csupán kettőt biztosítanak a magyar úszócsapat számára."

Világklasszis úszóink vannak, rendszeresen az éremtábla élmezőnyében végzünk, ha sürgősen nem rendeződik a helyzet, annak beláthatatlan következményei lesznek.

Csakhogy azóta eltelt vagy fél év, nyilván minden megváltozott. Meg hát még a miniszterelnök úr is úgy érezte, fel kell emelnie a telefont, noha épp most nyilatkozta, hogy a politikát nem szabad összemosni a sporttal! De még nem most. Így aztán nem lehetett nemet mondani, kiderült, mégis szükség van Laci bácsira, aki már nem is érti, mi baja Katinkáéknak. Na meg mert az uszoda és úszás nélkül nem tud élni.

Mondjuk a gyógytornászok ajánlása szerint az úszás tök jót tesz a gerincnek.

(Fotó: MTI/Soós Lajos)

Pedig majdnem esély nyílt arra, hogy kicsit lentebb nyomják az átlagéletkort, és friss vér kerüljön a jó ideje pangó úsz...

Közzétette: Player.hu – 2016. január 11.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha ezek vannak otthon nálad, akkor igazi nőcsábász vagy – Avagy tárgyak, amitől izgalmas lesz egy randi otthon

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés