A portugál szerint simán megtörténhet, hogy Zlatan Ibrahimovic újra a Man. United játékosa lesz.

Ibrahimovic tavaly írt alá 1+1 éves szerződést, majd a szezon közben súlyos sérülést szenvedett, a hírek szerint idén már nem tud pályára lépni. A magas fizetése miatt pedig a United vezetősége úgy döntött, nem élnek az opciós joggal, kitették a keretből a svédet.

Mourinho most a BBC-nek nyilatkozott, szerinte van rá esély, hogy a 35 éves Ibrahimovic újra csatlakozik a csapathoz.

„Decemberig úgysem játszhat, miért ne várjunk addig? Azt akartuk, hogy ő döntsön, kapott időt átgondolni, mit szeretne. Kinyitottuk számára az ajtónkat, velünk lehet, nálunk gyógyulhat. Innentől a klub vezetőségén és az ügynökén a sor, hogy megegyezzenek.”

Majd beszélt az átigazolásokról. Már vettek egy drága védőt, Lukakuért pedig még többet fizettek. Mourinho viszont még legalább egy-két játékost akart, az angol sajtó szerint Matics (Chelsea), Perisic (Inter) és Dier (Tottenham) közül érkezhet valaki.

(BBC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában