Kellemes ember.

Nem elég, hogy a csapatának a játéka csodálatos élmény, még ő maga is egy szimpatikus figura. Most például lendületből belerúgott mindenkibe Mourinho, Paul Scholes mellett a liga teljes vezetésébe és jó néhány konkurens menedzserbe.

A téli túlpörgés nem tetszik Josénak, ami persze jogos, valóban indokolatlanul sűrű a program, de szerinte az ő csapatának még rosszabb, mint másoknak. És ennek oka van.

„A válasz mindig ugyanaz. A televíziós társaságok döntenek, nekünk pedig el kell fogadnunk. Ezzel nem lenne semmi gond, azonban 

érzésem szerint néhány klubnak, illetve menedzsernek vannak barátai a megfelelő körökben, nekem pedig nincsenek.”

– mondta Mourinho.

A nagy menetelés végén hétfőn legyőzték az Evertont, ám előtte csak három ikszre futotta, ami miatt visszacsúszhatnak a harmadik helyre.

Egyébként az MU-nak 215 óra telt el az első és a negyedik mérkőzése között, a Manchester Citynek 32 perccel, a Chelsea-nek pedig 55 perccel több, az Arsenalnak és a Tottenhamnek pedig egészen 75-tel több, emiatt érzi úgy a portugál, hogy hátrányos helyzetben vannak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában