Gary és Phil Neville nem hagyta szó nélkül a Man. United botrányosan megalázó londoni vereségét.

Phil Neville a Daily Mail, míg bátyja, Gary a Sky Sports szakértője, és egyöntetűen „vörös ruhás manökeneknek” nevezték a jelenlegi Unitedet. Márpedig ők azért lehúzta ott pár évtizedet, tudják, mi az MU.

„A negyedik gól... azt hiszem, amit Herrera és Paul Pogba művelt, az teljesen botrányos volt”

– mondta Phil Neville .

„N'Golo Kante egyszerűen átsétált a 130 millió fontos középpályán, ez a védekezés a szemétre való”

– ezt már Gary Neville állapította meg.

Még Ibrát is megtalálták, aki nagyszerűen kezdte a manchesteri karrierjét, ám az utóbbi nyolc találkozón csak egy gólt szerzett.

A Manchester United a 7. helyen áll a tabellán.

De a legszebb az egészben ez:

Mourinho pályafutása egyik legcsúnyább vereségébe szaladt bele, de szerinte jól játszottak

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában