Hogy ne legyen sértődés, a két film testvériesen megosztozott 10 csillogó aranyszobron, bár míg a The Artist a fontosabb díjakat (a legjobb film, a legjobb rendezés (Michel Hazanavicius), a legjobb férfi színész (Jean Dujardin), a legjobb kosztüm, valamint a legjobb zene), addig A leleményes Hugo inkább a technikai megvalósításért járó elismeréseket (a legjobb hangvágás, a legjobb hangkeverés, vizuális effektek, operatőri munka és látvány) gyűjtötte be Oscarok formájában. Egy népi hiedelem szerint ha Meryl Streep egy díjért indul, másnak esélye sincs, ezért le is győzött mindenkit, és vitt haza egy szobrocskát a legjobb női főszereplőként a Vasladyben nyújtott alakításáért. Pedig most nem volt egyértelmű a helyzet, a kategória bármelyik versenyzője nyerhetett volna. Woody Allen már megint nem ment el, pedig díjazták is az Éjfélkor Párizsban legjobb eredeti forgatókönyvéért, de hát az vesse rá az első követ, aki meglepődött ezen.

Teljesen jogosan kapta a Muppets a legjobb betétdalért járó díjat, a Man or Muppet szinte sláger, és a film még arra is képes volt, hogy egy dal erejéig összehozza az Így jártam anyátokkal és az Agymenők sztárjait. A legjobb animációs film Oscarját könnyedén húzta be a Rango, egy olyan mezőnyben, ahol a Kung Fu Panda 2. volt a legnagyobb rivális... Kisebb meglepetésre a legjobb férfi mellékszereplő díja Christopher Plummernél landolt, aki a Kezdők című filmben nyújtott alakításáért először kapott Oscart, 82 évesen! Ideje volt.

És hogy valami botrányos is történjen: Sasha Baron Cohen (ki más, ráadásul a diktátor szerepében), akit majdnem kitiltottak a gáláról, kedves barátja, Kim Jong-il hamvaival érkezett, amit "véletlenül" rá is borított a gála előtti bevonuláson a műsorvezető Ryan Seacrestre. Nyilván nem volt megbeszélve. De ha tényleg nem is volt, akkor sem volt túl nagy meglepetés, Ryan legalábbis azt mondta, számított rá. És hogy milyen volt Billy Crystal? Megosztja a véleményeket, de a legtöbben közepesen unalmasnak titulálták a kevés röhögést okozó műsorát. Rossz ugyan nem volt, de azért Will Ferrell és Zach Galifianakis erősebb poénokat hoztak, még ha csak két perc erejéig is, hogy helyre álljon a világ rendje.

A díjazottak:

Legjobb film:
The Artist - A némafilmes

Legjobb rendező:
Michel Hazanavicius (The Artist - A némafilmes)

Legjobb férfi főszereplő:
Jean Dujardin (The Artist - A némafilmes)

Legjobb női főszereplő:
Meryl Streep (A Vaslady)

Legjobb férfi mellékszereplő:
Christopher Plummer (Kezdők)

Legjobb női mellékszereplő:
Octavia Spencer (A segítség)

Legjobb eredeti forgatókönyv:
Woody Allen (Éjfélkor Párizsban)

Legjobb adaptált forgatókönyv:
Alexander Payne, Nat Faxon, Jim Rash (Utódok)

Legjobb animációs film:
Rango

Legjobb idegen nyelvű film:
Nader és Simin - Egy elválás története (Irán)

Legjobb operatőri munka:
Robert Richardson (A leleményes Hugo)

Legjobb látvány:
Dante Ferretti, Francesca Lo Schiavo (A leleményes Hugo)

Legjobb vágás:
Angus Wal, Kirk Baxter (A tetovált lány)

Legjobb kosztüm:
Mark Bridges (The Artist - A némafilmes)

Legjobb smink:
A Vaslady

Legjobb zene:
Ludovic Bource (The Artist - A némafilmes)

Legjobb filmhez írt eredeti dal:
Bret McKenzie: Man or Muppet (Muppets)

Legjobb hang:
A leleményes Hugo

Legjobb vizuális effektek:
A leleményes Hugo

Legjobb dokumentumfilm:
Undefeated

Legjobb rövid dokumentumfilm:
Saving Face

Legjobb animációs rövidfilm:
The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore

Legjobb rövidfilm:
The Shore

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

Visszatér a 80-as évek egyik legmenőbb Legója, a Blacktron Renegade űrhajó

Jenna Ortega és Paul Rudd egy bosszúszomjas egyszarvú elől menekülnek

További cikkeink a témában