A Red Bull pletykáját nemcsak Toto Wolff, de még Verstappenék is viccesnek tartják.

Nem olyan rég a Red Bull tanácsadója arról beszélt, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff rendszeresen hívogatja Max Verstappen édesapját, Jost és arra játszik, hogy már szerződése lejárta előtt átcsábítsa a fiatal hollandot a világbajnok csapathoz – erre egyébként lenne lehetőség –, ez pedig széles mosolyt csalt Wolff arcára, aki egyébként (kicsit azért gyanúsan) pont ugyanazt mondja, mint Verstappen:

„Mindhárman jót röhögtünk ezen. Meg sincs Max száma, soha nem is beszéltem vele telefonon. Ahogy Max is mondta, Jost nagyon régóta ismerem, a barátomnak tartom. A gyerekeinkről és a gokartozásról szoktunk beszélgetni vele, már a gokartcsapatokat tervezgetjük velük. Sem Maxról, sem a szerződéséről nem szoktunk beszélni. Ahogy Max – nagyon helyesen – elkötelezett a Red Bull-Honda mellett, mi is elkötelezettek vagyunk a saját versenyzőink irán, ezért nem is áll szándékunkban semmilyen tárgyalást folytatni Josszal vagy Maxszal. Fogalmam sincs, honnan vette ezt (Helmut Marko – szerk.).”

Igen, a Mercedes csapatfőnöke éppen az elmúlt napokban tette egészen világossá, milyen pilótafelállást képzel el a Mercedesnél:

A Mercedes világosan beszélt Hamilton és Bottas jövőjéről

Igaz, csak rövid távú tervek vannak (a nagy 2021-es szabályváltoztatások miatt).

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.