A Force India szerint rendet fog tenni az Unió.

Október elején az Európai Unió már belegyezett, hogy felülvizsgálja a Force India és a Sauber által benyújtott panaszt, miszerint a sportág bevételeit abszolút nem igazságosan osztják el a csapatok között. Bob Ferney, a Force India helyettes csapatfőnöke szerint egyre szomorúbb a helyzet, és már a Forma-1 tulajdonosaival sem lehet mit kezdeni.

„Ha saját magunknak kéne ezt a csatát megvívnunk, akkor mondhatnánk, hogy ez egy Dávid-Góliát felállás. De így, hogy mellénk állt az EU, úgy érzem, kicsit kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Nagyon sokszor jártunk már az igazság után, és örülök, hogy végre sikerült valaki erőset belevonni. Az EU képes lehet a változtatások alkalmazására, ha úgy érzik, hogy igazunk van.”

Ferney azt is kifejtette, hogy nem csak az EU-ban bízik, hanem abban is, hogy Bernie Ecclestone ferr módon fogja kezelni, ha esetleg az beavatkozik.

„Bernie mindig is figyelt ránk, figyelt arra milyen lépéseket teszünk, tehát azzal is tisztában van, hogy az EU segítségét kértük. Ezzel se neki, sem pedig nekünk nincsen problémánk, tudja, hogy elkezdtük a folyamatot, és biztosak lehetünk afelől is, hogy ha pozitív eredménye lesz számunkra, akkor nem fog a végrehajtás útjába állni. Hiszem, hogy ez egy olyan gond, amit meg kell oldanunk, és Bernie is nagyon jól tudja ezt. Nem mondhatjuk azt, hogy teljes mértékben egyetért velünk, de tiszteli az álláspontunkat. „

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve