A terepjárók közt a legjobbak közé tartozik a Suzuki Samurai, de a következő példánynak nem ezt a tulajdonságát domborították ki.

A most következő Samurai alkotója, Marvin Sanchez a nyolcvanas-kilencvenes évek autóinak rajongója, és mindig is imádta a Suzuki aprócska terepjáróját, ezért néhány éve beszerzett magának egyet. De nem off-road kalandokra szánta, hanem olyan változatot épített belőle, amit nem egészen ebből a modellből szoktak.

A karosszéria szinte gyári, de azért kapott egy kis szélesítést és ültetést, az egyedi hűtőmaszkkal elég morcos kinézete lett a Samurainak. A legjobb azonban a motorháztető alá került, az eredeti 1,3 literes négyhengeres helyére

egy Mazda RX-7-ből származó, jókora turbóval szerelt Wankel-motort tettek, ami a hátsó kerekeket hajtja.

A Samurai teljesítménye jócskán megnőtt az eredeti 69-hez képest: 450 lóerőre képes.

A Suzuki azonban továbbra is pehelysúlyú, csak 800 kilogrammot nyom, és mivel a tengelytávja is rendkívül rövid, nagyon figyelni kell a vezetésére. Marvin mindenesetre imádja, azt mondja, élete végéig meg fogja tartani a kis élménygépet.

Ez is érdekelhet:

A Dakar-ralin is indulhatna ez az átépített Suzuki Jimny

37 éve teljesítették is a futamot az elődjével.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Volkswagen első elektromos GTI-je készült el az ID. Polóból

Három F1-pilóta is örökre átkozni fogja a legőrültebb Kanadai Nagydíjat

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
0% Igen
100% Nem