Lehet, hogy az egyterűnek leáldozóban van, és a helyét átveszi a piacon a crossover, de jó néhány gyártó tart még családi kisbuszt a kínálatában. Az egyik ilyen a Citroën, ahol újabb alternatívát kínálnak sok utas és sok csomag szállítására: a Berlingót.

1996 óta hódítanak a dobozos egyterű autók, akkor jelent meg a Citroën Berlingo és a Peugeot Partner első generációja, ami az addigi gyakorlattal ellentétben nem egy személyautó dobozzal ellátott változata volt, hanem eleve nagyterűnek tervezték. Mindkét előző szériáját sokáig gyártották, a most bemutatott harmadik generáció pedig mindenben jobb az elődöknél, miközben a Citroën új stílusát is magára öltötte.

Szemből nézve rögtön megmondod róla, hogy Citroën,

hiszen a keskeny menetfények, a külön elhelyezett fényszórók és a színes betétek ugyanolyanok, mint a C3-tól a C4 Cactuson át a C5 Aircrossig minden mai Citroënen. Jól áll neki ez a vidám külső, a rugalmas Airbump betétekkel, míg oldalról és hátulról nézve megtartotta eddigi formáját, mert a hasábból ennél többet egyszerűen nem is lehetne kihozni.

Ilyen autót azért veszel, mert szükséged van a térre,

és a rendelkezésre álló alapterületen a Berlingo tényleg a lehető legtágasabb belsőt kínálja. Kétféle hosszal jön, az M-es változat 4,4 méter hosszú, az XL pedig 4,75 méter, mindegyik kapható lesz öt és hét üléssel is. Komfortosabb lett a belső, újak az ülések, és már a hátsó oldalablakokat sem csak kibillenteni lehet, hanem lehúzni is. 28 pakolóhelyre összesen 186 liternyi holmit tudsz elrejteni, csak győzd megtalálni.

Szállításra is páratlan a kétoldalt tolóajtós új Berlingo,

amiben az öt ülés mögött is legalább 775 literes a csomagtér, jóval nagyobb, mint a kombikban, egyterűkben, crossoverekben. Az ülések ledöntésével 2,7 méter hosszú holmikat is elvihetsz, az XL változat esetén 1050 liter és 3,05 méter ez a két érték. Az ülések egy mozdulattal síkba hajthatók, vagy kiszedhetők, és még a tetőben is találsz rejtett rakodóhelyet.

A legújabb motorokkal szerelik a Berlingót, így az 1,2 literes, háromhengeres, turbós benzines 110 és 130 lóerős változatával, és az 1,6-os turbódízel helyére lépő 1,5 literes BlueHDi motor 75, 100 és 130 lóerős kivitelével.

Az erősebb motorokhoz nyolcfokozatú automata váltó kérhető, és minden vezetéssegítő is megvan benne, amit csak fel tudsz sorolni,

a távolságtartó, sávtartó, táblafelismerő, holttérfigyelő, vészfékező és lejtmenet-szabályzó rendszerekig.

A vezetőnek head-up display is jár, a műszerfal tetejére pedig 8 colos érintőképernyőt tettek, amin Android Auto és Apple CarPlay segítségével használhatod az okostelefont, amit vezeték nélkül is tudsz tölteni. Genfben mutatják be az új Berlingót, aminek két testvére is lesz: az egyik a Peugeot Partner, a másik pedig az Opel Combo, ami szintén erre az alapra épül már.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában