Mégis Renault motorral folytathatják a fenyegetésük ellenére

Dietrich Mateschitz még szeptemberben fenyegette meg a sportágat, a többi csapatot, valamint az FIA-t, hogy ha nem kapnak használható motorokat, akkor kilépnek a Forma-1-ből. A Mercedestől vártak volna segítséget, akik nyíltan elutasították a dolgot, majd pedig a Ferrarihoz fordultak, akik azonban csak egy B kategóriás motort szándékoztak adni a riválisuknak.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint azonban butaság lenne ezt a lépést megtenni, és úgy gondolja, a csapatnak egyszerűen csak folytatnia kéne a versenyzést a Renault motorokkal, nem pedig összepakolni és sértődötten elvonulni.

A 2008 óta virágzó kapcsolat idén romlott el nagyon, amikor is a Red Bull számára ez volt az első év, hogy nem tudtak egyetlen egy győzelmet sem szerezni, annak ellenére, hogy a Renault már négy konstruktőri világbajnoki címhez segítette őket.

Azonban így, hogy nincs megerősített motorbeszállítójuk 2016-ra, még mindig nem tudnak nekiállni a jövő évi autó fejlesztésének, csúszik a projekt, plusz a vezetőség is egyre feszültebb. Így jött Mateschitznek, hogy inkább akkor megfutamodik, és kezdett el kilépéssel fenyegetni, ami azonban nem volt semmilyen hatással senkire, hisz miért is lenne jó a konkurenciának, ha megint az élen látnák a Red Bullt.

Christian Horner és Bernie Ecclestone azonban úgy tűnik megegyezett, és megoldották a problémát, így a Red Bull elvileg folytatja a Renaulttal, Mateschitz meg jobb ha nem fenyegetőzik többet, mert senki nem fogja már komolyan venni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Na, vajon melyik ma a legnépszerűbb prémium autómárka Magyarországon?

Megmutatták a szolgálati Transformerseket a Veszprém vármegyei rendőrök

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés