Több mint egy évtized kellett hozzá, hogy az amszterdami Vandenbrink Design elkészüljön a Ferrari 612 Scaglietti shooting brake változatával. Az első példány utastere elég hívogatóra sikerült, és a bőröndöknek is bőven jut hely.

A 2004-ben bemutatott 612 Scaglietti az egyik utolsó klasszikus túrakocsi volt a Ferrari kínálatában, az utódja, az FF már kombis karosszériával és összkerékhajtással született. Az amszterdami Vandenbrink Design már több mint egy évtizede bejelentette, hogy elkezdte építeni a 612 Scaglietti shooting brake változatát, és most lettek készen az első példánnyal.

A csaknem öt méter hosszú 612 Scaglietti talán még jobban mutat a kombis hátsóval,

a vaskos C-oszlopot ívelt vonalak oldják, és igazi különlegesség a tetőbe vágott két ablak. A 2+2 üléses túrakocsi hátsó ülései így még otthonosabbnak tűnnek, és ránézésre hatalmas a csomagtartó, aminek a berendezése felér a Ferrari színvonalához.

A Vandenbrink Design nem árulta el, hogy mekkora lett a 612 Scaglietti csomagtere, de ezzel a kombival négyen már el lehet indulni egy túrára.

A 6,5 literes V12-es motor 540 lóereje is elég hozzá, amivel a túrakocsi gyárilag 4 másodperc alatt gyorsul százra és 320 km/óra a végsebessége. Az átépítés ára nem ismert, de tudod, ha kérdezned kell…

Ez is érdekelhet:

Kombi karosszériával még szebb lett a Tesla Model S

Egyedi megrendelésre készült, de több is lesz belőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés