A hétszeres világbajnok dominálta 2020-at, ez kétségtelen.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

A Mercedes zsinórban hetedik világbajnoki címét nyerte 2020-ban, a csapat (ismét) elképesztően dominált az idényben, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas pilótapáros 17 futamból 13-at megnyert, emellett pedig begyűjtött 15 pole pozíciót és nyolc leggyorsabb kört.

(Az immár Sir )Lewis Hamilton szerint a hetedik világbajnoki címét hozó autója, a W11 egy szinte a legapróbb részletekig tökéletesen kidolgozott művészeti alkotás:

„Egy valódi mestermű, amivel csak kimentem a pályára és igazi pusztítást végeztem. Ehhez persze meg kellett találnom az autó határait és gyenge pontjait, amiket aztán elmondtam a csapatnak. Közösen találtuk ki, hogyan lehetne még tovább fejlődni és hogyan lehetünk még gyorsabbak.”

A 2021-es Mercedes sem lesz teljesen ismeretlen Hamilton számára, mivel a koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztották a sportág legnagyobb változását hozó szabályváltoztatásokat, vagyis lényegében idén is a 2020-as autókat láthatjuk majd – ugyanis az idéntől életbe lépő költségcsökkentő intézkedések értelmében csak minimális fejlesztések engedélyezettek a tavalyi autókon.

Eközben...

Nem annyira sikerül megyeznie Hamiltonnak és a Mercedesnek egymással, előbb az utóbbi dobta vissza a hétszeres világbajnok szerződését, most pedig fordítva történt a dolog:

(Forrás: gpfans.com, fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A meccsnézés utáni rendrakást erre az ügyes takarítógépre bíztuk

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

A Player kérdése: Neked mi a tuti tipped a kánikulára?
23% Extra sok folyadék=sör
28% Extra sok folyadék=nem sör
17% Klíma egész nap
32% Ha tehetem, nem mozdulok ki otthonról