Az F8 Tributo megjelenése óta már nem a 488 a Ferrari legizgalmasabb modellje, de a nevében is versenypályára szánt Pista még mindig képes elakasztani a lélegzeted. Főleg a Novitec által átdolgozott változatban.

Még csak pár napja annak, hogy a Novitec leleplezte a Tesla Model 3 átdolgozott változatát, máris itt a német tuningcég következő újdonsága.

Az eredeti profiljuknak megfelelően egy Ferrarit dolgoztak át, és míg az amerikai elektromos autónál főleg a megjelenésre került a hangsúly, a 488 Pista csak rendelésre kapja meg az aerodinamikai készletet, itt a műszaki tartalom a lényeg.

A 3,9 literes biturbó V8-asban még bőven voltak tartalékok,

ezt mutatja, hogy a gyárilag 720 lóerős motor teljesítményét 802 lóerőre növelték. Nem árulták el, hogy mennyivel lett gyorsabb a 488 Pista, aminek a végsebessége 345 km/óra, de az új kipufogórendszerrel még inkább lúdbőröztetően szól. Hallgasd csak:

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Válságban az Aston Martin: Tényleg Alonso a legalkalmasabb a kilábaláshoz? Egy korábbi mérnök szerint nem

Még lehengerlőbb lett az SUV-k S-osztálya, a Mercedes-Benz GLS

Marad vagy mindent borít? 5 forgatókönyv Verstappen jövőjéről, miután bizalmasa is elhagyja a süllyedő Red Bullt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés