Ki tudja, miért haladhatott nyitott motorháztetővel ez a BMW X5 a minap az M0-s autóúton kialakult torlódásban.

Roppant kellemetlen, amikor menet közben csapódik fel egy autó motorházfedele, hiszen nemcsak rögtön anyagi kárt okoz, de a sebességtől és a forgalomtól függően azonnali balesetveszélyt is.

Van egy zár, amelynek különösen jól kell működnie az autón

Ha nem, akkor marad a vakon autózós életveszély.

A következő esetben nem hirtelen csapódott fel a motorháztető, hanem nagyon is szándékosan volt nyitva ezen a BMW X5-ön, miközben az M0-s autóúton kialakult torlódásból hajtott ki éppen.

Nem ez az első hasonló eset, mutattunk már korábban is egy párat, de még mindig nem értjük, mi lehetett a célja a sofőrnek. Ha azt akarja láttatni, hogy lerobbant az autója, és azért használja a leállósávot, akkor az elakadásjelző is elég lett volna. Úgy is szabálytalan, de így meg egyenesen butaság is.

Mire gondolhatott a sofőr?

A felnyílt motorháztetővel az autóversenyzőknek is rendszerint meggyűlik a bajuk, és neki még csak nem is a gépháztető volt a legnagyobb gondja:

A felcsapódott motorházfedélnél is lehet rosszabb ennek a BMW M4-nek

Amikor azt hitted, hogy ennél nagyobb bajba már nem kerülhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Volkswagen első elektromos GTI-je készült el az ID. Polóból

Három F1-pilóta is örökre átkozni fogja a legőrültebb Kanadai Nagydíjat

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
0% Igen
100% Nem