Toto Wolff  szerint Kimi Räikkönen csapatváltásával nem jár jól a Forma–1.

Elmondása szerint Räikkönennek nincs baja azzal, hogy jövőre a Ferrari helyett a Saubernél fog vezetni, ám a szurkolók mellett a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is szomorú, hogy a finn már nem egy győzelemre képes autóval versenyezhet:

„Kimi hatalmas karakter. Azon kevesek közé tartozik, aki manapság, az ego és a közösségi média elszabadulásával is önmaga tudott maradni. Hű maradt a saját értékeihez, a szurkolók pedig ezért is imádják. Tehát Kimi Ferraritól való távozása mindannyiunk számára nagy csapás.”

Ugyanakkor Wolff annak örül, hogy Fernando Alonsóval ellentétben Räikkönen marad a sportágban, bár szerinte ez az F1 így már nem lesz ugyanaz:

„Sajnálatos, hogy Fernando távozásával és Kimi csapatváltásával bizonyos értelemben két hihetetlen személyiséget veszítünk el.”

Az még nem olyan biztos, hogy Alonso búcsút intett a sportágnak:

Alonso máris visszatérhet a Forma–1-be

Ráadásul szenvedéseinek színhelyére.

(Fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mercedes-Benz GLB-vezetés: Új csillaga lett Kecskemétnek

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni