Saját hitvallásuk szerint a világ legjobb autóit gyártják a Rolls-Royce-nál, ezért ugye mi értelme is lenne tuningolni, amit nem lehet tovább javítani? De egyedibbé tenni lehet, még ha nem is mindenkinek tetszik a Wald International munkájának eredménye.

Megdöbbentő külsejű autóiról ismert tuningcég a Wald International, és ezúttal egy olyan típust szemeltek ki, ami nem éppen gyakori alany. A Rolls-Royce legújabb modellje, a vászontetős kabrió Dawn esett áldozatául a japán műhelynek. Nem szerénykedtek, amikor a karosszéria módosításáról volt szó, az eredmény pedig meglehetősen megosztó lett.

Például a Rolls-Royce-ok egyik erénye a repülő szőnyeghez hasonlított menetkomfort, amit a Wald International módosítása teljesen agyoncsap. A Dawn futóművét ugyanis alaposan leültették, 22 colos könnyűfém kerekeket és peres abroncsokat szereltek fel rá. A rohamosztagosok sisakjára hasonlító frontrész és a szükségtelen hátsó diffúzor teszi fel a koronát a külsőre.

Feltűnhet, hogy a Dawn két oldalán eltérő színű a felni, így eldöntheted, melyik tetszik jobban. De az így is rejtély marad, hogy miért Black Bison, azaz fekete bölény a neve a Wald International autójának, hiszen a prototípust fehérre fényezték.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában