Több „érthető és betartható követelmény” jelenik meg a KRESZ-ben. Témák: parkolás, lézerblokkoló, autópálya-dugó és eü-doboz.

„Ne a szankcionálásra adjanak alapot” – írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályának KRESZ-módosításokról szóló közleménye, később részletesen is szólva az elsősegély-doboz kérdéséről, ami az utóbbi időben, ahogy arra publicisztikánkban már kitértünk, a felesleges rendőri bírságolás jelképe lett.

Csak baj esetén kell a doboz

Nem büntethet a rendőr ezentúl, ha egy igazoltatásnál észreveszi, hogy nincs a járműben elsősegély-doboz, vagy van, de lejárt a szavatossága. Mégis érdemes lesz magunknál tartani, ugyanis „Az elsősegélynyújtó felszerelés vagy az előírt tűzoltó készülék nélkül közlekedő jármű vezetője azonban egy baleset vagy tűzeset kapcsán felelősséggel tartozik a segítségnyújtás elmulasztásáért”. Emberileg elvárható magatartás, hogy lehetőségeink szerint segítünk a balesetet szenvedett vagy kigyulladt autó utasainak – a KRESZ alapján ez kötelező is lesz.

Biztonsági folyosó – de mi az?

Ez az egyetlen lényegi változtatás, amit tanulni kell. Németországban és Csehországban régebb óta, Ausztriában idén januártól kötelező Rettungsgassét, vagyis mentősávot nyitni, ha autópályán torlódás alakul ki. Bár a rendszer bevezetése az osztrákoknál sem megy probléma nélkül, attól még hasznos, és szeptembertől Magyarországon is előírás lesz. „A két vagy több sávos autópályákon és autóutakon közlekedőknek torlódáshoz érve a legbelső sávban balra, míg a többi sávokban szorosan jobbra kell húzódniuk”, így könnyítve a mentést végző járművek előrejutását. Kérdés, hogy a nálunk újdonságnak számító, biztonsági folyosónak nevezett rendszer bevezetéséről miképp értesítik majd a negyven éve rutinból vezetőket – mi jobb híján egy német nyelvű, közérthető animációval segítünk.

Detektálni szabad, blokkolni nem

Volt már tilos itthon lézerblokkolót használni, megint az lesz: „tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni és az ellenőrzés eredményét befolyásolni” – áll a módosításban. A radarjelző viszont engedélyezett marad, mert az „előrejelzés alapján az autós óvatosabban, körültekintőbben vezet”.

Megállhatsz a garázsod előtt

Bosszantó helyzetet old fel az a módosítás, mely szerint „az útmenti (sic!) ingatlan előtt a behajtást akadályozva parkolók nem bírságolhatók, ha a megálláshoz az ingatlan tulajdonosa (vagy az azzal rendelkezni jogosult) hozzájárulását adta”. Arról nem szól a közlemény, ezt mi módon hozhatjuk a közterület-felügyelő vagy a rendőr tudomására.

Dupláznák a hétévesnél idősebb autók vizsgadíját

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés