Izland hatalmas hőse az Eb-nek, nehéz volt nekik nem drukkolni (amikor épp nem velünk játszottak), ám erre a franciák nem lehettek tekintettel. El is verték nagyon Izlandot.

Izland az ötödik meccsén is ugyanazzal a kezdővel állt fel, Franciaország pedig azzal a tudattal, hogy az első félidőkben enerváltan, pocsékul, megszeppenve játszott. Mi lett ebből? Akkora francia henger, hogy pillanatra még az izlandi vikingek is megszeppentek.

A kékek láthatóan jobb kondiban és hatalmas technikai fölényben voltak, és most rendesen oda is pakolták magukat. A 13. percben Olivier Giroud lépett ki a leshatáron, aztán köténybe elrúgta.

A 19. percben pedig már kettővel mentek a hazaiak, Pogba pokoli magasra ugrott, eldőlni látszott a meccs.

Aztán Payet végleg el is döntötte a 42. percben, 17-ről, ballal. Gála?!

Nem, nem gála, a gála ugyanis három perccel később érkezett meg végleg:

Azért annyit elért Izland a második félidő elején, hogy meglegyen Franciaország első kapott akciógólja.

De Giroud sokáig nem várt azzal, hogy újra négy legyen közte:

Ám a második félidőt csak azért is Izland nyerte, óriási sportemberek.

Hiányozni fog Izland, de a jobbik csapat jutott tovább. A vikingek pedig elmondhatják, hogy ők úgy nem jutottak a négy közé, hogy van győzelmük, nem úgy, mint Portugáliának. És hogy majdnem olyan szuper drukkereik vannak, mint nekünk. HU! HU!

Az elődöntőben Franciaország–Németország lesz az alsó ágon.

Franciaország–Izland 5–2 (4–0)

Franciaország: Lloris – Sagna, Umtiti, Koscielny, Evra – Pogba, Matuidi, – M. Sissoko, Griezmann, Payet – Giroud
Izland: Halldórsson – Saevarsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason – Gudmundsson, Gunnarsson, G. Sigurdsson, B. Bjarnason – Sigthórsson, Bödvarsson
Gól: Giroud 13. 59, Pogba 19., Payet 42., Griezmann, 45.; Sigthórsson 56., Bjarnason 84.

De vajon ki nyeri az Eb-t? Fogadsz?

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában