A kétszeres címvédő könnyedén, jó futballal verte Törökországot. És már a következő körben van.

A spanyolok az első körben a csehek ellen eléggé megszenvedtek, és az első húsz percben úgy tűnt, a mai sem lesz sima. Spanyolos meccs volt, ahol Iniestáék uralták a játékot, tartották a labdát, majd ritmusváltásokkal próbálták megbontani a törökök védelmét. Ami az első félidőben nem volt annyira rossz, leszámítva két percet. Ezalatt viszont a spanyolok kétszer is gólt szereztek. Előbb Morata fejelt egy látványos gólt, majd Nolito használta ki a törökök figyelmetlenségét.

Ismerős a gólöröm? Torrest is láthattuk már néhányszor így. Sky Sports Football on Twitter

Ramosék biztos hallották, hogy Horvátország kétgólos előnyt szórakozott el a csoport másik meccsén, ezért a második félidő elején lőttek gyorsan még egyet, hogy velük ez semmiképp se történjen meg. Az első meccsen tanárian játszó Iniesta itt is adott egy olyan labdát, amit elég kevesen tudnak. De előtte gyorsan varázsolt még egyet.

A harmadik spanyol gól után az iram is visszaesett, és a törökök is kialakítottak néhány helyzetet, de gólig nem jutottak. Ma is annyira gyengén játszottak, mint a horvátok ellen, csak ezúttal ez még kevesebbre volt elég. A spanyol csapat meg jól nézett ki, és az esélyesek közül eddig a legmeggyőzőbb teljesítményt ők hozták.

Gólok:

  • Nolito odatette a labdát, ahova kell, Morata szépen befejelte:
  • Ekkora hibát egyszerűen nem lehet véteni a spanyolok ellen. Naná, hogy Nolito kihasználta:
  • Iniesta remek ütemben indította Albát, Moratának már nagyon egyszerű dolga volt, ezzel már hárommal mentek a spanyolok.

SPANYOLORSZÁG: De Gea – Juanfran, Piqué, S. Ramos, Jordi Alba – Fabregas (Koke, 71.), Busquets, Iniesta – David Silva (Bruno, 64.), Morata, Nolito
TÖRÖKORSZÁG: Babacan – Gökhan Gönül, Mehmet Topal, Hakan Balta, Caner Erkin – Ozan Tufan, Selcuk Inan (Malli, 70.), Oguzhan Özyakup (Sahan, 62.) – Hakan Calhanoglu (Sahin, 46.), Burak Yilmaz, Arda Turan

Spanyolország–Törökország 3–0 (2–0) Gól: Morata (34., 48.), Nolito (37.)

Szombaton Izland ellen játszunk, 2,62-es oddsért adják a magyar győzelmet. Naná, hogy megtesszük. És te?

// ]]>
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

A maratonfutás új világrekordere elárulta, mit reggelizett a világcsúcs előtt

Az ország legjobb edzőközösségét keresi a Scitec Nutrition

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni